Kultúra

Játékfilm készül Teréz anyáról

A Szomjazom című életrajzi alkotás forgatókönyvét Keir Pearson, a Hotel Ruanda forgatókönyvének Oscar-jelölt társszerzője készíti.

A Nobel-békedíjjal kitüntetett katolikus nővér történetéről születő film tervét Tony Krantz, a 24 executive producere karolta fel az Origin Entertainment és a Teréz Anya Központ közreműködésével.

Keir Pearson az albán származású apáca életének legfontosabb helyszínein, az indiai Kalkuttában és a mexikói Tijuanában is végez kutatásokat a forgatókönyv megírásához, emellett a Teréz anya hagyatékát gondozó központ archívuma is megnyílik előtte.


Fotó: AFP

Pearson a tervek szerint február végén lát neki a munkának. A film forgatását 2014 végére időzítik, a bemutatót pedig 2015 tavaszán szeretnék megtartani. Ez lesz az első egészestés játékfilm Teréz anyáról.

Teréz anya 1910-ben született az akkor még a Török Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 18 évesen belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, és felvette a Teréz nővér nevet. Egy évvel később Indiába küldték, ahol 18 évig tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában.

A kalkuttai évek

1948-ban elhagyta a kolostort, Kalkutta nyomornegyedébe költözött, ahol a hajléktalanokat, a gyermekeket istápolta, tanította. 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai római katolikus rendet. 1953-tól már indiai állampolgárként hozta létre otthonait az elhagyott gyermekeknek, kórházat a súlyos betegeknek, menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek, otthont a leprásoknak.

Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legjelentősebb az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj volt. Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg, az indiai állam rendezte búcsúztatásán egymillió ember vett részt. A katolikus egyház halála után hat évvel boldoggá avatta.

A készülő film Teréz anya kalkuttai éveire koncentrál, hangsúlyosan az ötvenes évekre, amikor megtalálta későbbi életét meghatározó hivatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik