Sport

A lettek nyertek, Fucsovicsék nem jutnak fel

Balázs Attila és Fucsovics Márton is kikapott vasárnap, így a magyar teniszválogatott marad a Davis Kupa Euro-afrikai Zóna II. csoportjában.

A pénteki két egyes és a szombati párosmeccs után még 2-1-re vezetett Hornok Miklós csapata, ám a vasárnapi első összecsapáson Ernests Gulbis simán nyert Balázs  Attila ellen, majd a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen Fucsovics Márton három szoros játszmában alulmaradt Andis Juskával szemben.

A magyar játékosnak az első játszmában szettlabdája volt, a másodikban pedig adogathatott az egyenlítésért. Juska a harmadik, egyben utolsó felvonásban 2-2-es állásnál brékelt, ezzel el is dőlt a meccs és egyben a DK-találkozó sorsa.

Ezzel együtt a magyar csapat minden dicséretet megérdemel, hiszen pénteken Fucsovics a világranglista 80. helyezett versenyzőjét, Gulbist megverte, és Kellner Ádám is győzött még az első nap.

A lettek egyébként sokat reklamáltak a nyíregyházi pálya minősége miatt.

Végeredmény – Euro-afrikai Zóna, II. csoport, 2. forduló
Magyarország-Lettország 2-3
Fucsovics Márton – Andis Juska 6-7 (8-10), 6-7 (2-7), 4-6
Balázs Attila – Ernests Gulbis 4-6, 3-6, 3-6
Szombaton játszották:
Bardóczky Kornél, Balázs Attila – Ernests Gulbis, Andis Juska 7-6 (7-5), 3-6, 4-6, 2-6
Pénteken játszották:
Fucsovics Márton – Ernests Gulbis 6-7 (7-9), 6-3, 6-4, 4-6, 6-3
Kellner Ádám – Deniss Pavlovs 6-3, 6-7 (2-7), 6-3, 6-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik