Belföld

Amerikai nagykövet: nem a mi érdekünk a CEU, hanem Magyarországé

Cornstein nem akarja megmondani a kormánynak, mit csináljon, legfeljebb a baráti véleményét osztja meg.

Az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt időkben nem olyanok voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna – jelentette ki David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete első hivatalos vidéki látogatásán, Debrecenben.

A látogatásról az MTI és a helyi Cívishír is beszámolt, utóbbi azt írja, hogy Cornstein Papp László polgármesterrel beszélgetett a Magyarországon jelen lévő amerikai cégek fejlődési lehetőségeiről. A kapcsolatokról szólva azt is elmondta, hogy két hete van Magyarországon, és ez idő alatt rengeteg megbeszélést bonyolított le, aminek köszönhetően a helyzet máris változott.

Amikor arról kérdezték, hogy mi a véleménye a CEU helyzetéről, a nagykövet a tudósítás szerint kijelentette:

Magyarország élvezi az amerikai elnök és a külügyminiszter támogatását is, jó lenne, ha ez a helyzet nem változna.

Felhívta a figyelmet, hogy a Közép-európai Egyetem minden elvárásnak megfelelt, és azt mondta: „nem a mi érdekünk a CEU, hanem Magyarországé”. Az MTI szerint azt is hozzátette ehhez, hogy úgy érzi, ha ez az ügy megoldódik, „betonszilárdságúra kovácsolható az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország együttműködése”.

Arról is megkérdezték, hogy mit gondol a szólásszabadság helyzetéről, amire azt felelte, hogy nem az ő feladata, hogy megmondja a kormánynak, mit csináljon. „Ha van róla véleményem, azt elmondom, mint egy barát” – mondta. (Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik