Nagyvilág

Barlangban rekedt gyerekek: kockáztatni kell

Rendkívül sok a dilemma a barlangban rekedt thaiföldi gyerekek mentőakcióját illetően. A monszun közeledik, így egyre sürgetőbbé válik a kimenekítésük, csakhogy a fiatalok egyike sem tud úszni és búvárkodni. Lassan két hete élnek teljes sötétségben, ami mentálisan nagyon megterhelő. Nincs olyan mentési lehetőség, ami teljesen biztonságos lenne.

Több mint ezer haditengerész, búvár és önkéntes dolgozik azon, hogy épségben kihozzák a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben rekedt 11 és 16 év közötti gyerekeket és 25 éves edzőjüket. A csapat még június 23-án tűnt el, majd kilenc nappal később két brit búvár talált rájuk négy kilométerre a bejárattól és nagyjából egy kilométerre a földfelszín alatt.

Ekkor még nagy volt az öröm, de sok külső tényező nehezíti a mentést, és nem lesz sétagalopp kihozni őket. Ráadásul lassan minden óra számít, mert félő, hogy a monszun érkeztével a víz teljesen elárasztja a barlangot, és akkor nincs menekvés a fiúknak.

Mik a lehetőségek?

A gyerekeket kellő mennyiségű élelemmel és orvossággal látják el a búvárok, mióta megtalálták őket. A probléma az, hogy mivel napokig voltak étlen-szomjan, többük szervezete legyengült, és szerdán még nem voltak megfelelő állapotban ahhoz, hogy kibúvárkodjanak a felszínre. Márpedig vasárnapra durva esőzéseket jósolnak, ami a monszunidőszakban azt jelenti, hogy megtelhet a barlang vízzel.

Jelen állás szerint több terv is van a csapat kimentésére.

1. Megvárhatják, míg a víz teljesen felszívódik a barlangból.

Ez azonban hónapokba telhet, addig folyamatosan ellátnák a búvárok a gyerekeket és edzőjüket, aztán ugyanúgy kisétálhatnának onnan, mint ahogy két hete bementek.

A hadsereg folyamatosan szivattyúzza ki a vizet, ez óránként egy centiméteres vízszintcsökkenést eredményez, de mindhiába, mert a víznyelők és a patakok újratöltik a barlangot, és ha a monszuneső megérkezik, akár az egész teret betelítheti a víz. Ráadásul az oxigénszint 15 százalékra esett 21 százalékról, tehát a levegő is vészesen fogy odabent.

Tekintve, hogy kockázatos lenne bent hagyni a fiúkat, ezt az opciót valószínűleg elvetik.

2. A legvalószínűbb az, hogy a gyerekeket búvárok hozzák ki.

Chilei üzenet

„Üdvözletem és sok erőt küldök a hatóságoknak és a 12 gyerek családjának” – fogalmazott Mario Sepulveda, az egyik chilei bányász, aki 2010-ben közel 70 napot töltött a föld alatt egy omlás következtében. Mint mondta, kétsége nincs afelől, hogy az ország kormánya minden tőle telhetőt megtesz, és hogy a mentőakció sikeres lesz.

A probléma ezzel az, hogy még csak úszni sem tud egyikük sem. Mindenkit professzionális búvárruhákkal szerelnének fel és fénylő rudakkal világítanák meg előttük az utat. Az oxigénpalackokat valószínűleg nem ők, hanem a búvárok cipelnék, és az útvonalon 25-50 méterenként tartályokat helyeznének el az újratöltéshez.

Mindenkivel egy thaiföldi búvár menne, hogy az anyanyelvükön tudjanak kommunikálni, ami biztonságérzetet adna a fiataloknak, akik közül csak egy beszél angolul (ő kommunikált a rájuk találó búvárral is). A bejáratig egy vezetőszál segítené őket, és össze lennének kötve a kísérőjükkel is.

Búvármentők készülnek az esővízzel elárasztott Tham Luang-barlangba
Fotó: Szakcsaj Lalit/AP/MTI

A művelet nagyon veszélyes. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy egy tapasztalt thai búvárnak pénteken hajnalban kifelé jövet elfogyott az oxigénje és meghalt. Szakértők szerint nehezíti a feladatot, hogy gyerekekről van szó, akik kicsit kalandként tekintenek az egészre. Márpedig ha csak az egyikük rosszul csinál valamit, bepánikol vagy nem követi az utasításokat, az akár mindannyiuk életébe is kerülhet. A víz elég hideg és egy tizenéves gyerek számára erős a sodrása is, amivel meg kell küzdeni.

A fiúk egyszerre 10-15 percet tölthetnének víz alatt, függően attól, hogy mennyire elárasztott az adott folyosó. Pedig az út ennél jóval hosszabb lesz, hiszen a képzett búvároknak is öt órájába tellett visszafelé eljutni a bejárathoz.

A nehézségeket jól szemlélteti az a videó, amit egy búvár fejkamerája rögzített:

3. Gondolkoztak azon is, hogy lyukat ütnek a barlangba.

De ez több okból sem jó ötlet. Egyrészt mivel nincs rendelkezésre álló pontos barlangrajz, nem tudják pontosan, hol kellene elkezdeni fúrni. Másrészt a föld megmozgatásával kövek, sziklák szakadnának le a barlangba, ami adott esetben életveszélybe sodorhatja a gyerekeket.

Folyamatosan keresnek a csapat tartózkodási helyéhez közelebb eső természetes barlangnyílásokat is, de eddig egyet sem találtak.

4. Elon Musk is bejelentkezett.

A SpaceX alapítója is felajánlotta a segítéségét a thaiföldi hatóságoknak. Azt javasolta, hogy húzzanak végig a barlangon egy 1 méter átmérőjű nejloncsövet és nyomják tele levegővel, mint egy ugrálóvárat. Ez a légcsatorna illeszkedne minden formához, így a legszűkebb, 70 centiméteres átjáróhoz is. A megvalósíthatóságról jelenleg is zajlanak az egyeztetések, de ez a monszun miatt jó eséllyel már késő.

Thaiföldi katonák és mentők mennek
Fotó: Rungrodzs Jongrit/EPA/MTI

Buddhista edző, végtelen higgadtság

Egy ilyen traumatikus eset rövid távon félelmet kelthet a gyerekekben, ugyanakkor mivel egy közösség tagjaként kerültek bajba, ez előnyükre válhat. A korábbi hasonló esetek egyértelműen azt mutatják, hogy egy ilyen katasztrófát csak csoportok élhetnek túl, és ők is csak akkor, ha szervezettek. Jelen esetben pedig erről beszélhetünk, hiszen a fiúk évek óta együtt fociztak.

Szakértők szerint a napok teltével biztosan előjött bennük a másik hibáztatása, a reménytelenség, kialakulhatott egyfajta hierarchia köztük, de éppen azért, mert egy csapatot alkotnak, egységesek tudtak maradni.

Bár kicsit lefogytak, a búvárokat is meglepte, hogy milyen nyugodtak, milyen jól tartják magukat a gyerekek. Ebben kiemelt szerepet játszhatott az edzőjük, Ekapol Chanthawong, aki korábban évekig buddhista szerzetes volt. Nagynénje azt mondta, hogy rendszeresen meditál egy órát, és biztosan meg tudta nyugtatni a gyerekeket. Ő volt egyébként a legrosszabb állapotban, amikor rájuk találtak, mert nem akarta elenni azt a kevés élelmet a fiúktól. A csapat 9 napig a túrára magukkal vitt rágcsálnivalókkal táplálkozott.

A legfontosabb most az, hogy tisztán és őszintén beszéljenek a gyerekekkel, hogy elkerüljenek egy esetleges traumát. A BBC-nek nyilatkozó pszichológus szerint elengedhetetlen, hogy minden információhoz hozzájussanak, és beszéltetni kell őket, hogy ne rejtegessék az érzelmeiket. A tudtukra kell adni, hogy nagy türelemre lesz szükségük ahhoz, hogy a felszínig elmenjenek. Sokat segít a moráljukon, hogy kommunikálni tudnak a családjukkal.

Új videóban üzennek a bányában rekedt gyerekek
Hónapokig is eltarthat, mire a felszínre hozzák őket.

Szervi gondok

Ketten lemaradtak

Két gyerek nem tartott a csapattal a bányatúrára, különböző okok miatt. A 13 éves Songpol Kanthawong aznap nem vitt magával biciklit az edzésre, a szintén 13 éves Thaweechai Nameng pedig azért nem mehetett, mert szülei ráparancsoltak, menjen és fejezze be a házi feladatát.

A legnagyobb kihívást a sötétség jelenti. Mivel két hete a barlangban élnek, testük már nem tud különbséget tenni a nappal és az éjjel között, az úgynevezett cirkadián ritmusuk nem működik.

Ez nemcsak alvási zavarokat okoz, hanem a hangulatukra és a teljes szervezetükre hatással van. Persze a mentőegységek mostanra valószínűleg imitálják a nappalt mesterséges fényekkel, hogy helyreálljon a gyerekek biológiai órája.

Kérdés az is, hogy milyen a higiénia odalent. A barlangrendszer vize szennyezett és elpusztult állatok maradványai úszkálhatnak benne, emiatt benne van a pakliban, hogy megfertőződnek valamivel.

Az sem mindegy, hogy mennyi helyük van. Ha hosszabb ideig korlátozott a mozgásuk, az ideiglenes izom- és csontproblémákat okozhat. És minél gyengébb egy gyerek, annál nehezebben fogja tudni megtenni az utat a barlang kijáratáig.

Emellett kockázati tényező még:

  • Ha a menekítés után azonnal fény éri a szemet, a retinák durván károsodhatnak.
  • A barlang rossz levegőminősége tüdőbetegségeket okozhat.
  • A súlyvesztés, az alultápláltság, majd a hirtelen bevitt sok élelem szívinfarktushoz, szervleálláshoz vezethet.
  • A pigmentáció elvesztésével a bőr fogékonyabbá válik a fertőzésekre.

Ami a hosszú távú negatív hatásokat illeti, a gyerekeknél akár évekkel később is kialakulhatnak hangulatzavarok, így depresszió, szorongás és poszttraumás stressz zavara. A mentális betegség előreláthatólag körülbelül minden második, harmadik fiatalt érinthet majd, ugyanakkor kezelhetők.

Fotó:MTI/EPA/Thaiföldi haditengerészet

A felépülésben a legjelentősebb szerepet az játssza majd, hogy milyen kapcsolatot ápolnak a közeljövőben egymással, és a külvilággal, miután – remélhetőleg – kijutottak.

Ezzel egy időben már zajlik a családok felkészítése is, hogy miként fogadják majd gyermeküket és hogy ne támadják le őket egyből, ne érdeklődjenek azonnal a részletekről, mert az a visszájára sülhet el.

A legfrissebb információk szerint akár már pénteken, de legkésőbb szombaton megkezdhetik a kimentésüket, addig egy világ imádkozik értük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik