Közélet

Azért téma Soros, hogy ne Mészáros és Tiborcz legyen

Az egyetlen magyar Obama-ösztöndíjas szerint a kormány működése a korrupción alapszik.

A Független Hírügynökségnek Léderer Sándor, a korrupció ellen küzdő K-Monitor igazgatója hosszan beszél arról, mit vár attól, hogy a 20 ezer jelentkezőből kiválasztott húsz ember egyikeként megkapta az Obama-ösztöndíjat. A program a civil szféra erősítéséről szól. A chicagói találkozón, amikor a volt elnök mellett fotózták, szóba sem került a politika, a magyar helyzet, csak a civil ügyek. Ők is egyesületként működnek, mióta elkezdtek utánanézni a belvárosi ingatlanpanamáknak.

Bár civilek, a kormányzati támadásnak nem ők a fő célpontjai. Azokkal a szervezetekkel többet foglalkoznak, amelyek valamiként a menekültkérdéshez kapcsolódnak. Másodvonalban vannak, mint azok a civilek, akik kritikusak a mindenkori kormánnyal. Őket inkább az érinti, hogy borzasztó lett a civileket körülvevő légkör. Megbélyegzettként már lehetetlen állami intézménnyel együttműködni, noha 7-8 éve, tehát már a Fidesz-kormány idején, még részt vettek a kormány antikorrupciós munkacsoportjában is.

Máshol már simán bukna a kormány

A kormány azért beszél ennyit a civilekről, ellenségekről, hogy ne kelljen a valódi problémákról (korrupció, egészségügy, oktatás). Az embereket a korrupció foglalkoztatja, és bár korrupt politikusokat nem zárnak rács mögé, van következménye ezeknek az ügyeknek.

Az emberek kiábrándultak a politikából, és miután az ügyészség sem igazán végzi a dolgát a korrupciós ügyek feltárásában,

ugyanazok a politikusok jönnek újra és újra, hiszen nem igazán van választási lehetőség.

A kormány kommunikációja nagyon ügyes,

azért van szó Soros Györgyről, a menekültekről, hogy ne arról beszéljünk, hogy Mészáros Lőrinc miből gazdagodott meg, vagy Tiborcz István hogy tudott trükkösen lámpákat építeni.

A nemzet szégyene, hogy Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere
Mert az a nemzet önbecsülésének a vége. Vélemény.

Ezek olyan ügyek, amelyekbe más európai országokban simán belebukna a kormány. Léderer szerint az Európai Ügyészséghez is azért nem csatlakozunk, mert nem szeretnék, ha más nyomozna Polt Péter helyett. Ha valamiként mégis kikényszerítenék a csatlakozást, a kormány mindent megtenne, hogy ez az ügyészség ne tudja elvégezni a munkáját,

hiszen lételemük, hogy ne vizsgálják ezeket az ügyeket, ugyanis az egész kormány működése a korrupción alapszik.

Szerinte Lánczi András sem véletlenül mondta, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”, hiszen az állami vagyon újraosztásának eszköze maga a korrupció Magyarországon.

A K-Monitor egyébként most azon dolgozik, hogy miként tehető átláthatóbbá az önkormányzatok költségvetése, hiszen alapvető lenne, hogy az emberek tudják, mire költik adójukat. Az a céljuk, hogy nálunk is legyenek olyan példák, mint más európai országban, ahol az emberek beleszólnak, mire költik a költségvetés egy részét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik