Kultúra

Eladják a Casablanca zongoráját

Legalább egymillió dollárt várnak a romantikus filmklasszikus, a Casablanca című filmben szereplő egyik zongora novemberi New York-i árverésétől a szakértők.

A Bonhams aukciósház és a Turner Classic Movies (TCM) árverésén az 1942-ben forgatott film számos relikviájára lehet majd licitálni. A fénypont mégis annak a zongorának az eladása lesz, amelyen a Humphrey Bogart alakította főhős, Rick bárjában játszották el az As Time Goes By című dalt. A híres szám a film két főszereplője, Bogart és Ingrid Bergman szerelmének állított örök emléket.

A Casablanca egyik visszaemlékező jelentében egy párizsi kávézóban álló zongora két éve egy árverésen több mint 600 ezer dollárért (137 millió forint) kelt el.

A film kalapács alá kerülő 30 relikviája egy magángyűjteményből származik. A november 24-re kitűzött aukción a casablancai mulató belső és külső ajtóit is eladják, de a film szereplői által aláírt fényképek, az eredeti forgatókönyv végleges változata, valamint a film kellékeiként készült útlevelek és dokumentumok is megvásárolhatók.

Az árverés további tételei között szerepel Rita Hayworth egyik jelmeze, amelyet az 1946-ban forgatott Gildában viselt, és Barbra Streisand néhány ruhája is a Yentl, az Ilyenek voltunk és az Egy tiszta nap szembenézhetsz az örökkévalósággal című filmjeiből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik