Belföld

Kőbányának nem tetszik a rákoskeresztúri metró terve

Problémás lehet a nyomvonal.

A fideszes vezetésű kőbányai önkormányzat nem támogatja a kettes metró rákoskeresztúri meghosszabbításának tervét – tudta meg a Népszava.

A fővárosi fejlesztési tervek szerint az Örs vezér téren kötnék össze a metrót a gödöllői hévvel. Ezzel összesen 320 ezer ember számára szűnne meg az átszállási kényszer a téren, kiváltanák a párhuzamosan közlekedő buszokat, és csökkenne a belvárosra nehezedő autóforgalom is.

A X. kerületi vezetés viszont egyebek mellett azt kifogásolja, hogy a tervezett nyomvonal fővárosi védettségű természeti területen haladna keresztül, és mintegy 20 hektárnyi erdő besorolású területet érintene a beruházás. A Pesti határút mellett futó felszíni vonalvezetés miatt kritikus zajterhelés is érné a környéket, amit egy kilométer hosszú, három méter magas zajvédő fallal lehetne orvosolni.

A XVII. kerület fideszes polgármestere, Riz Levente azt mondta, nem tudnak arról, hogy Kőbánya ne támogatná a beruházást, a Fővárosi Közgyűlésben a X. kerület vezetése támogatta a terveket, és többször egyeztettek is Kovács Róbert polgármesterrel.

Csakhogy a X. kerületben már rendkívüli bizottsági ülés is volt ez ügyben, ahol azt is kifogásolták, hogy a sínek egyes területeket teljesen elvágnak a kerülettől, és a metró vízbázis-védelmi területen is keresztülmenne, a beruházás miatt szükségessé váló új településrendezési tervek pedig jelentős többletköltséget emésztenének fel.

Tóth Balázs, az LMP X. kerületi politikusa azt mondta, nem az a baj, hogy Rákosmente fejleszteni akar, hanem az, hogy ez károsítaná a környezetet. Szerinte ahelyett, hogy kettévágnak egy természetvédelmi területet, inkább a körvasútsornál kellene elvinni a metrót.

A nyomvonalról van még idő megegyezni, mert a projekt első része, a metró Cinkotáig való meghosszabbítása csak a következő uniós költségvetési ciklusban, 2025-ig várható. A rákoskeresztúri szárnyvonal 2028 végéig készülhet el, ha megvannak a szükséges források. (Fotó: MTVA bizományosi / Jászai Csaba)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik