Belföld

Életfogytiglanit kapott a 84 éves nyugdíjast kivégző brutális gyilkos

A Nyíregyházi Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a gyilkost, aki brutális kegyetlenséggel végzett egy betegeskedő nyugdíjassal.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2017. április 7-én késő este egy nyírturai idős asszony házának bejárati ajtaján lévő üveget betörte, s a belülről kulccsal bezárt ajtót kinyitotta. Az egyedül élő 84 éves sértett a zajt hallva magához vette a mobiltelefonját, hogy segítséget hívjon, a vádlott azonban ezt megakadályozta.

Egy széklábbal többször megütötte a nőt, aki a hálószobába menekült. A vádlott követte, majd folyamatosan ütötte a fejét és mellkasát. Ezután felvett egy kést, és többször megszúrta a nő nyakát, mellkasát és végtagjait. A bántalmazás során a sértett 44 rendbeli szúrt sérülést szenvedett el, melynek következtében a helyszínen elhalálozott.

Miután a vádlott észlelte, hogy a sértett nem mozdul, a lakásban értékek után kutatni kezdett, majd egy vadásztőrt és 1.000 forint készpénzt magához véve elhagyta a helyszínt. Ezután rövid időn belül elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték. Néhány nappal később a börtönben rátámadt az egyik börtönőrre, mert nem akart abban a zárkában maradni, ahol elhelyezték. Ezért a bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt is elítélte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik