A német közszolgáltató éves előrejelzéseit tekintve azonban konzervatív maradt. Németország második legnagyobb közszolgáltató cége első negyedéves profitjának 12 százalékos emelkedését jelentette; az 1,97 milliárd eurós eredmény magasabb lett az elemzők által várt 1,83 milliárd eurónál; a javulást elsősorban a hazai elektromos árak emelkedése és a gázüzletág felfutása okozta.
A cég tevékenységéről kiadott jelentés a korábban megkezdődött kedvező irányzat folytatódást, az adósságok további csökkenését és a tervek szerint alakuló költségcsökkentési programot említette. Az RWE azt tervezi, március végi 17 milliárd eurós adósságállományát az év végéig tovább csökkenti majd.
A társaság megismételte korábban kiadott éves előrejelzését: 2004-re – 1,20-as dollár- és 0,70-es fontárfolyammal számolva – üzemi eredményének emelkedését várja a tavalyi 5,55 milliárd eurós magas szintről, adózott eredményét tekintve pedig kétszámjegyű növekedésre számít.
Az RWE EBITDA-eredménye az idei esztendő első három hónapjában 2,62 milliárd euró lett, három százalékkal nőtt; adózott eredménye 112 százalékkal 925 millió euróra emelkedett – e változásnak azonban elsősorban könyveléstechnikai okai voltak. Az elemzők 2,59 milliárd euróra, illetve 870 millió euróra számítottak.
Az RWE árfolyama már a kereskedés előtt 1,7 százalékkal emelkedett; 11 órakor 2,16 százalékos többlettel 35,00 euró volt; éves minimuma 22,66 euró, maximuma 39,74 euró volt. A papír annak ellenére 14 százalékos emelkedést ért el az idei esztendőben, hogy az elmúlt három hétben kilenc százalékot vesztett értékéből; az ágazati index az év eleje óta 15 százalékkal került magasabbra.
