Kísérleti projekt keretében, szociális rászorultságtól függetlenül nyolcszáz lány kap fél évre elég higiéniás terméket a Vöröskereszttől szeptemberben és októberben – írja a Zoom.hu.
A lap emlékeztet: Magyarországon egyre több olyan fiatal lány és nő van, akik nem tudják megfizetni a boltban kapható betéteket és tamponokat, ezért kényszerből rongyokat, jobb esetben vattát használnak menstruációjuk alatt, és az sem ritka, hogy az iskolából is hiányoznak emiatt, mert nem tudják máshogyan megoldani, hogy elkerüljék a szivárgást.
A Vöröskereszt védőnőktől és tankerületi vezetőktől is értesült a problémáról. Ezért döntöttek úgy, hogy pilot programot indítanak, amire Békés megye sarkadi és mezőkovácsházi járását választották ki. A projektet egy multinacionális vállalat is támogatta 2,8 millió forinttal.
A betétek kiosztásán túlmenően információs kiadványt osztanak szét, valamint 20-25 fős csoportokban beszélgetéseket tartanak a témáról, ezeken fiúk is részt vesznek. Nekik is elmondják, milyen lelki és fizikai változásokon mennek keresztül ilyenkor a nők, és hogyan tudnak segíteni.
Ezen túlmenően tanévkezdéskor a Vöröskereszt szeptemberben további 36 ezer csomag intimbetétet oszt szét abból a készletből, amit a 2015-ös menekültválság idején vásároltak, hogy segítsék az érkezőket. Azóta viszont menekültek már alig vannak a tranzitzónákban, a felhalmozott termékek szavatossága viszont 2020-ban lejárna.
Ha sikerül forrást találni, 2019-ben országos szintre szeretnék kiterjeszteni a programot.