Nagyvilág

Venezuelai vezetők kerültek az EU feketelistájára

Vagyonbefagyasztással és beutazási korlátozással büntetik őket az emberi jogok megsértése miatt.

Tizenegy magas rangú venezuelai vezető ellen rendelt el szankciókat hétfőn az Európai Unió, amiért aláásták a demokráciát és a jogállamiságot a dél-amerikai országban, illetve súlyosan megsértették az emberi jogokat.

A tájékoztatás szerint a lakosságot nem sértő, célzott büntetőintézkedések vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást foglalnak magukban.

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács döntésének értelmében az érintettek között van az ország új alelnöke, a hadsereg főparancsnoka, a fegyveres erők főfelügyelője, a katonai kémelhárítási főigazgatóság vezetője, az oktatásügyi miniszter és az országos választási tanács alelnöke is.

Az Európai Unió januárban vett először venezuelai vezetőket a szankciós listájára, mely immár tizennyolc nevet tartalmaz. Tavaly novemberben azonban már célzott korlátozásokat fogadott el az EU az ország ellen, egyebek mellett fegyverembargót.

Venezuela több mint két éve súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, azonban szinte semmi mást nem exportáló ország gazdasága az olajár esése miatt gyakorlatilag összeomlott. Májusban noha alacsony részvétel mellett, de a hivatalban lévő elnök, az 55 éves Nicolás Maduro a voksok 68 százalékával győztesen került ki az államfőválasztásból. Az EU szerint nem volt sem szabad, sem tisztességes a választás, amelyet hónapokon át tartó és több mint száz emberéletet követelő tömegtüntetések előztek meg. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik