Nagyvilág
Caracas, 2017. július 20.
Zenészek játszanak egy metrójegyek borította úttesten a Nicolás Maduro venezuelai elnök alkotmánymódosítási törekvéseit ellenzõ 24 órás, általános sztrájk idején Caracasban 2017. július 20-án. 2002 óta elõször tartanak általános munkabeszüntetést a súlyos infláció és élelmiszerhiány sújtotta dél-amerikai országban. (MTI/AP/Ariana Cubillos)

Venezuelában akkor a válság, hogy már a metrójegyek is elfogytak

24.hu
24.hu

2018. 05. 31. 21:28

A Reuters hírügynökség csütörtökön az állami metróvállalat három korábbi, illetve jelenlegi munkatársára hivatkozva arról írt, hogy az 53 állomásból álló caracasi metróhálózatban dolgozó ellenőrök májusban utasításba kapták: ha elfogytak a jegyek, nyissák meg a forgókereszteket, és hagyják ingyen utazni az utasokat.

A jegyek előállításához használt nyersanyagot külföldről importálják, csakhogy a kormány több mint egy éve már nem látta el a beszerzésekhez szükséges valutával a metróhálózatot üzemeltető vállalatot

– mondta az egyik forrás.

A Reuters szerint mindez a caracasi vezetés szigorú valutapolitikájának jele, hogy megvédje apadó valutatartalékait a hiperinflációval küzdő, súlyos gazdasági és politikai válságot átélő államban.

Az emberek most azért utazhatnak ingyen, mert nincs alapanyag a jegyekhez

– mondta a névtelenséget kérő illetékesek egyike.

Jelenleg a jegykiadó automatákon az üzemen kívül felirat olvasható, az utasok pedig szabadon kelhetnek át a zöld jelzést mutató forgókereszteken, zsörtölődve a késéseken és a nem működő mozgólépcsők miatt. A caracasi metró egykor példának számított Latin-Amerikában, naponta több mint kétmillióan használják.

Egyelőre sem a venezuelai tájékoztatási minisztérium, sem a Metro de Caracas vállalat nem reagált a megkeresésekre. A helyi sajtó César Vega cégvezetőt idézve arról számolt be, hogy a forgókereszteket azért tették szabadon átjárhatóvá, hogy felmérhessék, hányan használják az egyes állomásokat naponta.

A volt és mostani dolgozók attól tartanak, hogy a jegyek hiánya mindössze a még súlyosabb problémák előhírnöke lehet, így például, hogy kifogynak az importált alkatrészekből is. Az egyik állomásfőnök szerint már most meghibásodott vonatokból használnak alkatrészeket más szerelvények javításához.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Mátyás király országa ez

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.