Nagyvilág

Több mint egy tucat halott a vietnami áradásokban

Tizennégy ember vesztette életét a földcsuszamlásokkal járó áradásokban Vietnam északi részén, tizenegy embert pedig még keresnek – közölte hétfőn a délkelet-ázsiai ország katasztrófavédelme.

A hatóságok közölték: Vietnam leggyérebben lakott, s egyben legszegényebb északi Lai Chau tartományában tizenegy halottról érkezett jelentés, és ebben a provinciában tűntek el tizenegyen. A közeli Ha Giang tartományban három ember vesztette életét természeti katasztrófában.

A hétvégi heves esőzések miatt kialakult áradások négy északi tartományt érintenek. Egyes helyeken 463 milliméter csapadék esett. A hatóságok több mint 40 ezer katonát és milicistát mozgósítottak a mentőmunkálatok, a keresés, illetve a rászorulók ellátására.

Lai Chau, Ha Giang, Lao Cai és Thai Nguyen tartományokban mintegy 70 házat sodort magával a víz, 379 ingatlanban keletkeztek károk, 769 épület került víz alá. Lai Chauban egy hidat is elsodort az ár, a földcsuszamlások pedig több, a tartományokat összekötő főúton okoztak fennakadásokat a közlekedésben.

Az előzetes becslések szerint a természeti katasztrófa 4,8 millió dollárnyi (1,3 milliárd forintnyi) kárt okozott. Az időjárás-előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is folytatódnak a heves esőzések Vietnam északi részén.

(MTI)

Kiemelt kép: STR/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik