Kultúra

Erre buliznak az antirasszisták

Öt dal a sokszínűségről, a különböző kultúrák egymás mellett éléséről, az elfogadásról.

Az Antirasszizmus Világnapja (egészen pontosan a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja) van: 1960. március 21-én Sharpeville-ben a dél-afrikai rendőrség 69 embert ölt meg egy apartheid-rezsim által hozott törvény elleni békés tüntetés során, ennek állít emléket az ENSZ által 1966-ban kijelölt világnap.

Az antirasszista nap egyik célja, hogy felhívja a figyelmet a különböző kultúrák egymás mellett élésének kérdésére, egymás jobb megismerésének és elfogadásának fontosságára, ennek örömére olyan dalokat válogattunk össze, amelyekkel stílszerűen – és jó hangulatban – ünnepelhetünk.

Kezdjük talán a cigányzenét játszó Karaván Família és a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere, KRSA közös produkciójával: a jamaikai ska és a tradicionális roma dallamok zseniális ötvözetét hallhatjuk!

 

Gay, gypsy and jew – our country is so proud of you, azaz „Meleg, roma és zsidó – a hazánk büszke rátok” – a magyarul, angolul, oroszul éneklő berlini RotFront zenekar üzenete elég egyértelmű.

 

Mint ahogy Alpha Blondy sorait sem kell túlmagyarázni.

 

Ebony And Ivory Live Together In Perfect HarmonyPaul McCartney és Stevie Wonder dalában a fekete és a fehér zongorabillentyűk is jól megférnek egymás mellett; vegyünk róluk példát…

 

És ha már PASO-val kezdtük, legyen keretes a történet: bulizzunk a népszerű skazenekar első nagy slágerére! Itt nem a düh hajtja a lábat, hanem a ritmus; Elvetélt gondolat a rasszizmus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik