Három év börtönbüntetésre ítélték Romániában Dan Sova volt közlekedési minisztert, akit befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek. A jogerős ítéletet szerdán a legfelsőbb bíróság mondta ki, amely helybenhagyta a korábbi elsőfokú ítéletet. Sova pár hónapig volt közlekedési miniszter 2014-ben a Victor Ponta vezette kormányban.
Két ilyen szerződést is kötött a hőerőmű Sova közbenjárására, egyet 2011-ben, a másodikat 2013-ban. A hőerőműnek nem volt szüksége a szerződésekre, mert abban az időszakban rendelkezett jogi osztállyal, ahol hat jogász volt alkalmazásban.
Ugyanebben a perben Mihai Balant, a CET Govora állami hőerőmű igazgatóját három év felfüggesztett börtönre és 60 nap közmunka végzésére ítélték.
Sova ellen 2015 szeptemberében is vádat emeltek egy másik ügyben, amelyben Victor Ponta volt miniszterelnök is érintett. Pontát azzal vádolták, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított. Ebben a perben a bíróság első fokon mindkét politikust felmentette májusban.
(MTI)
Kiemelt kép: Europress