Sport

Megsérült és feladta meccsét Fucsovics Márton

Fucsovics Márton a döntő játszma elején combsérülés miatt feladta a hatodik helyen kiemelt Philipp Kohlschreiber elleni nyitófordulós mérkőzését a hallei füves pályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 45. magyar játékos az első szettben 4:3-nál elvette a rangsorban 24. riválisa adogatását, de nem tudta kiszerválni a játszmát, a hazai közönség előtt szereplő Kohlschreiber három játszmalabdát hárított, mielőtt brékelt volna. Fuvocsics azonban nem tört meg, a következő játékban a negyedik és az ötödik szettlabdáját is kiharcolta, és utóbbit egy nagy tenyeressel ki is használta, ezzel 49 perc alatt játszmaelőnybe került.

A második szettben gyorsan vezetést szerzett a német játékos, és a folytatásban sem hibázott, majd újabb 48 perc elteltével egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik szett elején Fucsovics 1:1-es állásnál ápolást kért, láthatóan a bal combját fájlalta, és a gémet ugyan még befejezte, tovább már nem tudta folytatni a küzdelmet.

Eredmény, egyes 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Philipp Kohlschreiber (német, 6.)-Fucsovics Márton 4:6, 6:3, 2:1-nél Fucsovics feladta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik