Kultúra

Meghalt George Sluizer

A párizsi születésű rendező szombaton hunyt el hosszas betegeskedés után - jelentette a holland sajtó hétfőn.

Nyolcvankét éves korában elhunyt George Sluizer holland rendező, forgatókönyvíró és producer.

Első nagy sikerét a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén aratta 1961-ben. A De lage landen című rövidfilmje különdíjat, Ezüst Medvét kapott. Az évek folyamán még négy filmje szerepelt a német főváros világ legrangosabb filmfesztiváljai közé tartozó seregszemléjén. Sokáig dokumentumfilmeket készített, majd első nagyjátékfilmje, a Joao en het mes a Berlinale versenyprogramjában kapott helyet. 1992-ben szintén esélye volt az Arany Medvére az Utz című filmmel, amelyben Armin Mueller-Stahl elnyerte a legjobb színésznek járó Ezüst Medvét. 1998-ban A főbiztos című filmje szerepelt a versenyprogramban John Hurttel a főszerepben.

2013-ban versenyen kívül vetítették Dark Blood című alkotását. Ez – az 1993-as – film volt az utolsó, amelyet River Phoenix forgatott. A színész halála miatt nem is fejezték be, a rendező csak 2007-ben folytatta a munkát.

Legnagyobb sikerét a Nyomtalanul című 1988-as thrillerrel aratta, amelyet 1993-ban Hollywoodban is leforgatott Sandra Bullock, Kiefer Sutherland és Jeff Bridges főszereplésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik