Szórakozás

Iszak Eszti már nem akar bizonyítani, ezért percekig bizonygatta, hogy művelt

Tatár Csilla interjú-sorozatának legutóbbi vendége Iszak Eszter volt, aki elmondta, hogy az emberek általában félreismerik őt, de már nem célja, hogy mindenkinek bizonyítson, úgyhogy percekig ecsetelte, hogy igenis tájékozott embernek tartja magát:

Általában valamiért azt gondolják az emberek – bár lehet, hogy egyébként ez magamnak is köszönhető –, hogy így nem vagyok tájékozott. És akkor elkezdünk beszélgetni, és rájönnek, hogy azért így majdnem mindenhez hozzá tudok szólni, és mondjuk olvasott vagyok. Azt se szokták belőlem kinézni, hogy így sok könyvet olvasok, és azzal töltöm a szabadidőmet. (…) Nem is célom már az, hogy én most mindenkinek bizonyítsak, hogy de higgyétek el, hogy én okos vagyok, mert erről én már letettem.

Iszak Eszter egyébként beszélt arról is, hogy amióta nem dolgozik a VIVA tévénél, összehozott egy saját ruhamárkát, de azért is küzd, hogy színésznő is lehessen, bár szerinte egyelőre nem tud kitörni a műsorvezető kategóriából:

A színészet valahogy egy olyan kör, amibe úgy érzem, hogy egy kicsit még küzdenem kell, hogy befogadjanak. Engem abszolút az aranyos és a vivás műsorvezető skatulyába tettek be, onnan nem nagyon tudok így kitörni. De most már úgy érzem, hogy kezdek kijönni ebből, most már az influencer kategóriában is elég erősen benne vagyok. Picit szerencsére azt érzem, hogy az emberek is kezdik azt érezni rajtam, hogy hibrid vagyok, tehát itt is tudok egy kicsit tudok működni, meg ott is, úgyhogy én most azt érzem, hogy egy jó irányba halad a megítélésem.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik