Szórakozás

Kulcsár Edinát meg kellett volna műteni, de terhessége miatt lemondta

A modellnél policisztás petefészek szindrómát diagnosztizáltak néhány éve. Emiatt nagyon kicsi esélyt adtak neki az orvosok arra, hogy természetes úton gyermeke születhessen, mégis megtörtént vele a csoda.

Kulcsár Edina hurkáit a párja feszíti simára közös fotójukon
A modell ugyanis ismét bikiniben mutatta meg várandóssága pillanatnyi állapotát.

Kulcsár Edinát idén év elején meg akarták műteni, hiszen ahogy hormonális betegsége miatt korábban is, most is felszívódó ciszták és daganatok jelentek meg a mellében. A celeb azonban akkor már várandós volt, így nem merte vállalni a kockázatot.

Az év elején lett volna egy műtétem, ahol egy viszonylag egyszerű eljárással el tudták volna távolítani a daganatokat, de már tudtam, hogy várandós vagyok, ezért nem vállalkoztam rá. Évek óta együtt élek ezzel, szerencsére semmi gondom nincs, nem rosszindulatúak az elváltozások

– árulta el a Borsnak Kulcsár, aki arról is beszélt, hogy mennyit hízott a terhessége során.

Nem eszem meg mindent eszetlenül, de tény, hogy sokkal több mindent megengedek magamnak, hogy a kis Medox Dominik ne szenvedjen semmiben hiányt. A terhességem utolsó szakaszában já­rok, eddig körülbelül hét-nyolc kilót szedtem fel, de nem szeretném számolgatni. Az első pár hétben nehezen békültem ki a testem változásaival, de Csuti mindennap bókol, hogy én vagyok a leggyönyörűbb nő számára.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik