Szórakozás
????????????????????????????????????

Kulcsár Edina elsírta magát, amikor meglátta a naptárát

Kulcsár Edina nemrég kapta meg a Minden Nő Hős díjat. A világ második legjobb nőjének is megválasztott szépségkirálynő-műsorvezető ennek kapcsán beszélt arról, hogy az ő életében is vannak nehézségek.

Előfordult, hogy megnyitottam a naptáramat, és amikor végignéztem a következő heti teendőimet akkor konkrétan elsírtam magamat. Túlzottan maximalista vagyok, mindenhova szeretnék elmenni, mindenhol szeretnék segíteni, és nem 100, hanem 120 százalékot teljesíteni. Én alakítom a programom, de a jövőben változtatnom kell ezen

– mondta Kulcsár Edina, aki éppen első gyermekét várja, és jól tudja, hogy az anyaság mellett nem lesz minden olyan egyszerű, mint eddig.

Kulcsár Edina sem tökéletes: megmutatta magát smink nélkül
Jól kivehetőek a 2014-ben a világ második legszebb nőjének választott modell-műsorvezető pattanásai is.

Gyermekünk lesz, építkezünk, és ezek mellett éppen négy vállalkozást igyekszünk beindítani. Nagyon nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy a családommal és a munkámmal is elég időt tudjak eltölteni. Óriási szerencsém van, hogy Édesanyámmal dolgozom együtt, és, hogy mindenki aki fontos nekem, szakmailag és magánéletileg is részese az életemnek

– tette hozzá Edina, aki mellett idén Köböl Anitát, Rétfalvi-Kurucz Alexandrát és Győrfi Anettet díjazták.

????????????????????????????????????
Fotó: rendi.hu

(Kiemelt kép: rendi.hu)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.