Nem kell fizetniük az utazásért szombattól július 15-ig a budapesti Gyermekvasúton azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatják eredeti kitűnő bizonyítványukat – közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. az MTI-vel csütörtökön. A közlemény szerint a jutalomutazási akciót tavaly hirdették meg először, akkor a kéthetes időszakban nyolcszáznál többen éltek a kedvezménnyel.
![Kitűnő diákok ingyen utazhatnak a Gyermekvasúton 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/dbzol20180609004.jpg)
A Széchenyihegy és Hűvösvölgy közötti vonalon a vasúti szolgálatot 10-14 éves gyerekek látják el, akiktől szintén elvárás a jó tanulmányi eredmény. A következő gyermekvasutas tanfolyam október elején indul, amelyre negyedik, ötödik és hatodik osztályosok jelentkezhetnek.
A nyári szünetben változik a menetrend: munkanapokon is hosszabb lesz az üzemidő, így reggel az első járat mindennap már 8 óra 45 perckor elindul Hűvösvölgyből.
Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán