Nagyvilág

Hatalmas botrány lett egy olasz stadionépítésből

Kilenc embert vettek őrizetbe – hatot letartóztattak, hármat pedig házi őrizetbe helyeztek – az olasz hatóságok az új római focistadion építéséhez kapcsolódó ügyek miatt. A gyanú szerint – egyebek mellett – korrupciós bűncselekményeket követtek el. Köztük van a választásokon győztes, az új kormánykoalíciót is meghatározó 5 Csillag Mozgalom „problémamegoldó” embere is.

Ha valaki látta a Ponyvaregény című filmet, akkor emlékezhet Mr. Wolfra, aki problémákat old meg, mondjuk így: zavaros ügyekben. Az olasz sajtó  Mr. Wolfnak hívja azt a valóságban is létező ügyvédet, Luca Lanzalonét, akit most őrizetbe vettek a bűnüldöző hatóságok. Ő volt ugyanis a frissen kormányra került, az olasz választásokon első helyet szerzett populista 5 Csillag Mozgalom „problémamegoldója” mindeddig.

Lanzalone és nyolc letartóztatott, illetve házi őrizetbe helyezett társa vagy a politikához kötődik, vagy egy igencsak botrányos beruházáshoz. Az ügyvéd Beppe Grillo 5 Csillag-alapító egyik bizalmi emberének számított, állítólag Grillo maga küldte Rómába, ahol az a Virginia Raggi a polgármester, aki ugyan csupán pár éve irányítja a várost, de már több botrány is kirobbant körülötte, és az 5 Csillag Mozgalom néhány helyi vezetője már korábban lemondott korrupciós vádak miatt.

Luca Lanzalone és Virginia Raggi. Fotó: AFP

A korrupció gyanúja lengi körül a mostani ügyet is. A római stadionépítésről van szó, amibe belebukhat a „római Mr. Wolf”.  A La Repubblica című lap azt írja, Lanzarote százezer eurót kaphatott „tanácsadásért” a stadiont építő vállalkozótól. Lanzarote maga az Acea nevű szervezet élén állt, amely a római önkormányzat többségi tulajdonában van. Az építési vállalkozó, Luca Parnasi, az Eurnova cég tulajdonosa szintén a gyanúsítottak között van.

Vizsgálják a hatóságok az 5 Csillag Mozgalom egyik helyi vezetőjének, Paolo Ferrarának a szerepét is az ügyben. Belekeveredett a botrányba a PD, azaz a Demokrata Párt is. Ez a legnagyobb balközép erő Olaszországban, Matteo Renzi pártja, amely eddig kormányozta Itáliát. A PD-ből Michele Civita, a Lazio tartományi városfejlesztési tanácsos szerepel a gyanúsítottak között.

Nem maradt ki a gyanúsítottak köréből Berlusconi volt miniszterelnök jobbközép pártjának, a Forza Italiának (FI) két fontos helyi embere, Adriano Palozzi és Davide Bordoni sem. Palozzi befolyásos vezetője a Rómát is magában foglaló Lazio tartományban a regionális kormányzat alelnökeként működött. Az ő szerepe egy 25 ezer eurós fiktív számlával kapcsolatban merült fel.

A letartóztatottak és házi őrizetbe helyezettek a gyanú szerint bűnszövetségben követtek el korrupciós bűncselekményeket a beruházás során. Felmerült a korrupció, a megvesztegetés, befolyással való visszaélés, fiktív számlák kibocsátása, az illegális pártfinanszírozás és sok más vád is.

Kérdés, hogy ezek közül mit tudnak bizonyítani majd a hatóságok, és ki lesz az, akiről mindezt majd a bíróság is kimondja.

A vádhatóság szerint mindenesetre az AS Roma focicsapata nem érintett az ügyben. A futballklub elnöke annyit mondott, hogy folytatni szeretnék a beruházást, legalábbis nem látja okát annak, hogy miért állna le a stadion építése. „Az AS Roma semmi rosszat nem csinált, transzparensek vagyunk” – tette hozzá James Pallotta, aki szerint mindenki szeretné, ha elkészülne a létesítmény.

Az ügy pikantériája, hogy a jelenlegi belügyminiszter az a Matteo Salvini, aki koalíciós partnere az 5 Csillag Mozgalomnak, a Liga nevű, erősen bevándorló ellenes tömörülés első embereként. Salvini szerint túlburjánzóak az olasz törvények, és lehetőséget adnak a csalásokra. „Egy egyszerűbb ország kevésbé lenne korrupt” – jegyezte meg a pár napja hivatalban lévő új belügyminiszter.

Salvini népszerűsége az utóbbi időben egyre nőtt Olaszországban, elsősorban a radikális bevándorlóellenes kijelentései miatt. Olaszország a napokban megtagadta egy menekülteket szállító hajó kikötését is, amivel Salvini a világsajtó címlapjaira került.

Kiemelt kép: asroma.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik