Sport

Olasz világklasszis pólós Debrecenben

alex giorgetti (alex giorgetti, )
alex giorgetti (alex giorgetti, )

Világklasszist igazolt a debreceni vízilabdacsapat. Az olasz világbajnok és friss olimpiai ezüstérmes Alex Giorgetti a ProReccótól érkezett.

A Pro Recco elsősorban anyagi problémák miatt darabjaira hullott a nyáron, az együttes játékosait pedig sorra csábították az európai nagycsapatok.

Úgy tűnik, egy klasszis Debrecennek is jut. Alex Giorgetti még nem írt alá, de már részt vett a DVSE edzésén.

Giorgetti sok ajánlatot kapott a ProRecco-ügy után, de ő a legerősebb bajnokságban akart játszani, és ő úgy véli, az nálunk zajlik.

“Beszéltem Gyöngyösi Andrással, akit remek szakembernek tartok és nagyon tisztelek, ő mondta, hogy számítana rám. Ez jól esett, mert nekem nagyon fontos, hogy az edző bízzon bennem. Ma elkezdtem edzeni, még nincs szerződésem, nem írtam alá semmit, mert néhány dolgot még pontosítanunk kell, de remélem, hogy nem lesz probléma, és bizakodó vagyok” – mondta Giorgetti, akit kicsit a szíve is húzott, hiszen édesapja olasz, de anyukája magyar.

Az olasz válogatott játékos szerint a Debrecen dobogóesélyes lehet a bajnokságban, és az Európa Kupában is.

Giorgetti nagy hasznára lehet a Debrecennek

“Giorgetti leigazolása egy olyan lehetőség volt, amit semmiképpen nem lett volna szabad kihagyni, mert ő a fiataloknak is példakép lehet, főleg így, hogy magyarul is beszél, és meg tudják szólítani majd az uszodában.

Ráadásul pont egy ilyen játékos hiányzott még a csapatba. Bal oldalra egy gólszerző játékos érkezett, amivel eddig bajban voltunk” – mondta Giorgettiről a Debrecen edzője, Gyöngyösi András, aki szerint az új szerzemény akár irányítót is játszhat, nagyon erős a lábtempója, egyszóval nagy nyeresége lehet a Debrecennek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik