Szórakozás

VV Fanni-ügy: kiderül, ki segíthette a gyilkost

A Blikk információi szerint hosszú hónapok várakozása után végre elkészült a csomagtartóban talált kötélről vett DNS-minták vizsgálata, amelyre már régóta vártak a hatóságok, és úgy tűnik, végre kiderül, ki segíthette VV Fanni feltételezett gyilkosát.

Mint ismert, B. László tavaly novemberben egy bérelt autóval távozott Fanni lakásától, majd néhány nappal később visszavitte azt, ezután nagyszülei kocsiját használta, ám mind a kettőben tárolta azt a kötelet, amelyen megtalálták az ő, Fanni és még egy férfi DNS-ét. Mintát vettek a gyanúsított családjának összes férfi tagjától, így a gyanúsított édesapjától, nagyapjától, nagybátyjától és a testvérétől is. Ez a vizsgálat zárult le, és a Blikk úgy tudja, az eredmény megerősíti a rendőrség korábbi gyanúját, miszerint rokona segíthette a gyanúsítottat.

Az FBI is nyomoz VV Fanni meggyilkolásának ügyében
Az amerikaiak két nyomozót küldtek Magyarországra.

A hír igaz, valóban elkészült a várva várt eredmény, amelyből a rendőrség már biztosan tudja, hogy ki segíthette az elkövetőt, azaz ki a bűnpártolója Fanni feltételezett gyilkosának. A kötélről vett minta nagy valószínűséggel megegyezhet valamelyik családtag DNS-ével

– mondta a lapnak dr. Lichy József, a Novozánszki család ügyvédje.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik