Szórakozás

Smink nélküli címlapokkal hazudnak az arcunkba

A brit Vogue legújabb címlapján Ariana Grande látható szőkén és smink nélkül, utóbbi miatt pedig a fél világ az énekesnőt ünnepli. De vajon tényleg nincs rajta egy deka smink sem? És mi a helyzet a többi, ehhez hasonló smink nélküli címlappal? Elhihetjük, hogy ezek az emberek valóban így néznek ki reggel, miután kikeltek az ágyból?

Tényleg nem ismertem volna fel Ariana Grandét az alább is látható címlapon, ha nem írják oda a nevét. Nyilván az is bezavart, hogy az énekesnőnek eddig leginkább barna haja volt és azt is copfba fogta, itt pedig szőke, kibontott hajjal látható. De azt sem tudtam, hogy Grande szeplős, mondjuk nem véletlenül, hisz eddig csak full sminkben és alapozóban láttam. Ezt a mondatot pedig kezdhettem volna azzal, hogy „Ellenben most”, de nem teszem, mert sajnos nem hiszem el, hogy a Vogue sminkese nem alapozta le fotózás előtt az énekesnőt, vagy ne töltöttek volna el a képek elkészülte után a retusálással legalább három órát. Nyilván Grande egy szép nő, hisz amellett, hogy jól kell énekelnie, a munkájához az is hozzátartozik, hogy foglalkozzon a külsejével, és valószínűleg a világ összes csodakrémjét az arcára keni, hogy így nézzen ki. De egyrészt nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nincsenek pórusai, másrészt viszont ha tényleg nincsenek neki, akkor gyakorlatilag ugyanúgy hülyére vesznek mindenkit az ehhez hasonló címlapokkal, hisz a rajongó tinilányok az ilyen fotók láttán azt gondolják majd,

az a normális, ha valaki így néz ki smink nélkül.

Nem csak Grande, Christina Aguilerának is volt hasonló fotója nemrég a Paper címlapján. Az énekesnő szintén pofátlanul szép a fotókon, és én elhiszem, hogy így néz ki természetes valójában, de bármennyire is az a céljuk ezekkel a képekkel, hogy mások is merjenek smink nélkül utcára lépni, sajnos leginkább az ellenkezőjét érik el, ugyanis nagyon kevés olyan halandó embert ismerek a környezetemben, akinek nincsenek pattanásnyomok, hegek, foltok, vagy akármilyen bőrhibák az arcán. Félreértés ne essék, nincs semmi baj a bőrhibákkal, de ezekkel a fényképekkel azt tolják az arcunkba, hogy így kell kinézni smink nélkül, természetes valónkban.

Csakhogy egy teljesen átlagos nő nem feltétlenül él állandó műszempillákkal, profi kozmetikus által megszerkesztett vagy mikroszálas tetoválással készült szemöldökkel, feltöltött ajkakkal, na meg olyan arckezelésekkel, mint Grande, Aguilera, vagy a többi híresség. Ahelyett, hogy megmutatnák, hogy néznek ki smink nélkül, megmutathatnák, hogy milyen kezeléseket vesznek igénybe és mennyiért, amiknek köszönhetően ilyen a külsejük. Mondjuk utóbbira is akad példa: Gina Shkeda youtuber, aki miután szanaszét dicsérték egy Instagramra posztolt smink nélküli fotóját, leírta, hogy mikroszálas szemöldöktetoválása van, ajkait feltöltette és szempillája is meg van hosszabbítva, vagyis senki se higgye azt, hogy valójában így néz ki.

Gina Shkeda (@ginashkeda) által megosztott bejegyzés, Márc 30., 2017, időpont: 8:55 (PDT időzóna szerint)

A smink nélküli fotók és címlapok hatalmas forradalma egyébként nem most kezdődött. Az elmúlt években rengeteg smink nélkülinek kikiáltott címlapfotó készült híresebbnél híresebb nőkről, de gyakorlatilag mindegyiknél ugyanaz a probléma, hogy vagy nem természetes valójában látható rajta az adott ember, vagy ha igen, attól csak még rosszabbul érezzük magunkat.

Mila Kunis is nagyon szép ezen a smink nélküli fotón, kár, hogy a fejét előtte alapozóba mártották:

Ahogy Kate Winslet esetében is:

Lady Gagáról már elhiszem, hogy nem viselt itt sminket (bár nem tudom, hogy akkor mitől csillog így a szája), ám a fekete-fehér kép mindenkire jótékony hatással van:

Taylor Swift szemhéjtusos és szájfényes címlapja vicckategória:

De magasan veri az összeset Rosamund Pike dupla fotója a W magazin címlapján, amik közül az egyiken elvileg smink nélkül látható, de nekem a mai napig nem sikerült rájönnöm, hogy melyiken:

Ha pedig a fenti borítók még nem tették meg hatásukat, meg lehet nézni pár celeb ténylegesen smink nélküli arcát is, csak hogy tényleg minden reggel rosszul érezzük magunkat a tükröt bámulva.

Gal Gadot (@gal_gadot) által megosztott bejegyzés, Jún 17., 2017, időpont: 10:08 (PDT időzóna szerint)

Kylie (@kyliejenner) által megosztott bejegyzés, Aug 12., 2016, időpont: 9:47 (PDT időzóna szerint)

Cindy Crawford (@cindycrawford) által megosztott bejegyzés, Jan 13., 2017, időpont: 8:15 (PST időzóna szerint)

chrissy teigen (@chrissyteigen) által megosztott bejegyzés, Máj 7., 2018, időpont: 6:41 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Ariana Grande/Instagram/Vogue

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik