Közélet

Továbbra sem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez

Magyarországnak továbbra sem áll szándékában részt venni az Európai Ügyészség (EPPO) létrehozásával megvalósuló megerősített együttműködésben, az álláspont esetleges felülvizsgálata jelenleg nincs napirenden – közölte Trócsányi László az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozását követően az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásában hétfőn.

Az igazságügyi miniszter elmondta, a tanácsülés alkalmával egyeztetett Vera Jourová jogérvényesülésért felelős uniós biztossal, akinek kifejtette, Magyarország számára kiemelten fontos az, hogy a létrejövő ügyészség, az Eurojust és az OLAF világosan elkülönült hatásköri keretek között működjön.

A miniszter a jogállamisági kondicionalitásra vonatkozó rendelettervezet kapcsán hangsúlyozta, hogy a javaslat Magyarország számára több szempontból is aggályos.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik