Belföld

Időseket fosztottak ki az országjáró álvízművesek

A banda 11 megye 16 városában csaknem félszáz bűncselekményt követett el.

A soproni rendőrők kezdtek nyomozni kifosztás miatt ismeretlen tettesek ellen. Az elkövetők február 23-án 8 óra körül egy idős nő soproni lakásába – magukat a vízmű munkatársainak kiadva – jutottak be. Színlelt munkavégzést folytattak, majd készpénzt loptak el. Május 9-ig ezzel a módszerrel még öt bűncselekmény történt Sopronban.

Minden esetben vízműves szakembereknek adták ki magukat és egyedül élő, idős embereket szemeltek ki. 

A soproni nyomozók megállapították, hogy a űncselekmények egy úgynevezett utazó bűnözői csoporthoz köthetőek, akik idén, több településen követtek el hasonló cselekményeket. Az érintett megyék nyomozói összefogtak, látókörükbe került egy autó, amelyet május 9-én Sopronban megtaláltak.

A kocsiban ült az egyik feltételezett elkövető, kissé távolabb pedig feltűnt két társa. Ők a közeli lakótömbök felé igyekeztek, több lakásba felcsengettek, mire az egyik lépcsőházba sikerült bejutniuk.

A nyomozók végig figyelték az elkövetőket, majd amikor a két szürkéskék ruhát és baseball sapkát viselő férfi kifelé igyekezett a lépcsőházból, az autóban ülő társukkal együtt elfogták, előállították őket.

A 21 éves székesfehérvári, a 33 éves rimaszombati és a 49 éves budapesti férfiakat kifosztás miatt gyanúsítottként kihallgatták. Kiderült, hogy volt egy negyedik társuk, egy 19 éves budapesti férfi, akit az óbudai rendőrökkel együttműködve fogtak el.

A gyanúsítottak eddig 11 megye, 16 városában, csaknem félszáz bűncselekmény elkövetését ismerték be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik