Belföld

620 millió forint bírságot szabott ki a cégeknek az APEH

Az adóhatóság összesen mintegy 620 millió forint bírságot szabott ki, a kifizetői és munkáltatói adatszolgáltatást az idén késve, vagy egyáltalán nem teljesítő cégekre.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal csütörtöki közleménye szerint az erre kötelezettek közül 90 ezren késve, hibásan nyújtották be bevallását, ami után száz millió forint mulasztási bírságot róttak ki rájuk. Azok számára pedig, akik elmulasztották a kötelességüket, közel 520 millió forintnyi bírság került kiszabásra.

A közlemény szerint a bírságok kiszabásánál az APEH a fokozatosság elvét követi, figyelembe véve, hogy az érintett adózónak korábban volt-e már adatszolgáltatási kötelezettséget érintő mulasztása. Esetükben a kiszabott mulasztási bírság összege magasabb volt.

A késlekedve beküldött mintegy 3,5 millió adat gondot okoz az adózással kapcsolatos kötelezettségek, eljárások határidőben és pontosan történő lebonyolításában – hangsúlyozza a közlemény.

A kifizetőknek, munkáltatóknak az adatszolgáltatásukat az adókedvezményre jogosító igazolásokról 2004. január 31-ig, az általuk kifizetett jövedelmekről, a levont adóról 2004. március 31-ig papíron, 2004. április 20-ig pedig KAIG illetékességi körébe tartozó, illetőleg a 3 ezer legnagyobb adózónak elektronikus úton, a többi adózónak mágneses adathordozón kellett teljesítenie az idén.

Az APEH megállapítása szerint az érintettek ismerik a szabályokat, amit jól jelez, hogy 90 százalékuk az adatközléseket időben teszi meg.

Az adóhatóság hangsúlyozza, hogy jövőre még nagyobb figyelem irányul majd az adatszolgáltatások teljesítésére, mivel az APEH megkezdi az adóhatósági adó-megállapítás gyakorlati alkalmazását.

Az APEH által közölt adatok alapján országosan 800 ezernél valamivel kevesebb adatszolgáltatónak kell úgynevezett K-jelű kifizetői adatszolgáltatást teljesítenie, míg az M29-es munkáltatói adatszolgáltatásra mintegy 150 ezren kötelezettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik