Gazdaság

Megveszi az állam Mészáros naperőművét

A magyar állam megvásárolja Mészáros Lőrinc napelemparkját, már a bevásárlás előtti átvilágítás történik, tudta meg a 444. Ez az üzlet azért lesz majd emlékezetes, mert most először fordul elő, hogy egy céget ő ad el az államnak, és így juthat tőkéhez, írja a lap.

A Mátrai Erőművet a német RWE nevű óriásvállalat vette meg a magyar államtól még a Horn-kormány idején, majd Mészáros Lőrinc előbb csak érdekeltséget szerzett, később pedig fő tulajdonos lett, miután kivásárolta a másik tulajdonost, a cseh Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH).

Az erőmű viszont lassan elöregszik, ezért vagy fel kellene újítani, vagy be kellene zárni, vagy egy nagyon drága, de zöldebb technológia bevezetésére kellene átállni. Utóbbira már az RWE is készült, és az egyik megtelt zagytározójuk tetején 2015-ben beindítottak egy naperőmű-parkot, emlékeztet a 444. Ez persze eltörpül a Mátrai Erőmű 950 MW összkapacitása mellett, de így is ez a legnagyobb naperőmű az országban. Egy darabig úgy tűnt, hogy Mészárosék bővítik a napelemparkot, most viszont kiderült, hogy az állam veszi át a napelembizniszt a felcsúti üzletembertől.

(Fotó: Marjai János / 24.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik