Gyurcsány Ferenc a levélben kifejti: maga is úgy tartja helyesnek, ha a felek a lehető legszélesebb nyilvánosság számára teszik megismerhetővé érveiket, a vitapartnerek között lévő különbségeket és azt is, amiről közösen gondolkodnak. Ezért a miniszterelnök felkérte a Magyar Televízió elnökét, tegye lehetővé a vita élő, egyenes adásban történő közvetítését. A kormányfő a 2004. december 3. péntek 20.00 óra utáni időpontot javasolja a vitára, és semmiféle előzetes feltételt nem támaszt.
Patrubány a kihívó
Patrubány Miklós, Magyarok Világszövetségének elnöke hívta ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Hiller Istvánt, az MSZP és Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét televíziós vitára. A határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazási akció elindítója szintén december 3-át ajánlott a három politikusnak.
Az MSZP a Fidesszel is vitázna
Az MSZP pártigazgatója Oláh Lajos a december 5-ei népszavazás ügyében szintén nyilvános vitára hívja ki a Fidesz szakpolitikusait. A vita arról szólna, milyen következményei lesznek a határon túli magyarok kettős állampolgársága megadásának a magyarországi nyugdíjrendszerre, az egészségügyi, szociális rendszerre, a munkahelyekre és a jövedelmekre; de azt is megvitatná, milyen következményekkel járna, ha megtiltanák a magántőke bevonását az egészségügyben – áll az közleményben.
A Fidesz szakpolitikusai készen állnak a vitára. A népszavazásra feltett kérdések azonban nem pártpolitikai kérdések, ezért a Fidesz azt javasolja, vegyenek részt a leginkább érintettek képviselői a vitában – mondta Révész Máriusz.
Az MTV csütörtökre és péntekre szervez vitát
A Magyar Televízió közleményében bejelentette, hogy csütörtökön és pénteken – két ötven perces – népszavazási vitaműsort sugároz valamint az Este című műsorban szakpolitikai oldalról is igyekszik megvilágítani a népszavazás kérdéseit.
Tőkés László, Duray Miklós és Ágoston András nyilvános televíziós vitára hívta Gyurcsány Ferencet a kettős állampolgárság, és az erre vonatkozó népszavazás témájában. A kormányszóvivő nyilatkozata szerint, a miniszterelnök elfogadja a felkérést, ha a Magyar Televízió biztosítja az élő közvetítés lehetőségét. Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor szintén kérte a közszolgálati televízió vezetését, hogy teremtsen fórumot egy, a pártelnökökkel folytatandó vitára. Az MTV Választási Irodája mindkét felkérést elfogadta és megrendezi a két vitát.
