A másodosztályú 1860 München megnehezítette a sárga-feketék dolgát, hiszen 90 percen át hibátlanul védett a magyar hálóőr, a dortmundiak pedig bármennyire próbálkoztak, nem tudtak előnybe kerülni.
Könnyebb meccsre számítottak
Fotó: AFP
Így következett a hosszabbítás, ám a ráadásban is egy hazai kiállítás hozta meg az áttörést a Borussiának: a 104. percben fogyatkoztak meg a müncheniek, majd Aubameyang és Mkhitaryan vette be Király kapuját. Így a Dortmund jutott be a nyolcaddöntőbe, csakúgy, mint a Wolfsburg, mely 2-0-ra verte az Aalen gárdáját.
A játéknapon két másik magyarért is szoríthattunk: a Fürthben keződként lépett pályára Korcsmár és Stieber. A Hamburg ellen azonban az ő játékuk is kevés volt a sikerhez, hiszen a kék-fehérek ha szűkösen is, de 1-0-ra nyertek.
Az esti találkozókon a Bayer Leverkusen és a Köln is győztesen hagyta el a pályát, így ők is ott lesznek a harmadik fordulóban.
Videó – ez volt a második gól, amit Király kapott