Belföld

Nem maradtak az út szélén a kormányközeli építőipari cégek

Egy év alatt több olyan építőipari cég is megduplázta az árbevételét, amelyek rendre jól szerepelnek a közbeszerzéseken. A Market Építő Zrt. 107 milliárdos forgalmat bonyolított 2017-ben, míg a Duna Aszfalt 12 milliárd forintos osztalékot fizetett ki. Durván jól ment a Mészáros-Szíjj baráti kör építőipari cégeinek tavaly.

Elégedetten tekinthet vissza a tavalyi évre Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Garancsi István is, hiszen építőipari cégeik szépen kaszáltak. A 24.hu által összehasonlított, a közpénzes pályázatokon gyakorta nyertes cégek közül árbevétel szempontjából a Market Építő Zrt. volt a legsikeresebb, hiszen 2017-ben 107 milliárd forintos árbevétellel büszkélkedhetett.

Igaz, a legnagyobb arányú növekedést nem ők mutathatják fel:

a Duna Aszfalt és a stadionmágus ZÁÉV megkétszerezte az árbevételét, míg az A-Híd a 2016-os összeghez képest tavaly már a háromszorosát tudta beszedni (18,3 milliárd forintot).

Az MTK labdarúgócsapatának épülõ új stadionja. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. szakemberei építik.
Fotó: Róka László /MTVA/Bizományosi

Ehhez hozzájárulhatott az, hogy az A-Híd, a Duna Aszfalt és a Hódút által épített M4-es autóút építési költségei 33 milliárd forinttal drágultak, vagy az, hogy az A-Híd a többi között az Euroaszfalttal és a Strabaggal közösen elnyert egy 44 milliárd forintos közbeszerzést is.

Az alábbi ábrán mutatjuk a kiválasztott cégek árbevételét, adózott eredményét és osztalékát, az egyes részek között a fülekre kattintva lehet navigálni.

A Mészáros és Mészáros Kft.-nek sincs oka a szégyenkezésre: 2016-ban a Mészáros Lőrinc-birodalom zászlóshajójának 9,2 milliárd forint volt az árbevétele, 2017-ben pedig több mint 10 milliárd forinttal több, 19,8 milliárd. A sikeres üzletből 2018-ban talán a fizikai dolgozók is profitálhatnak, tavaly ugyanis finoman szólva sem fizették túl őket, az egy főre jutó havi átlagbérük bruttó 171 ezer forint volt.

A Mészáros-klán másik érdekeltsége, a vasútépítő R-kord Kft. lett a házibajnok egyébként: a tavalyi 17 milliárd forint forgalmát megduplázva 36 milliárd bevételnél tart. Állami megrendelésekben nem szenved hiányt, olyan nagy építkezések részese lehetett, mint a 72,4 milliárd forintra drágult dél-balatoni vasútrekonstrukció.

Majdnem duplázott a West Hungária Bau Kft. is, amelynek főtulajdonosát, Paár Attilát Tiborcz István miniszterelnöki vej üzlettársaként szokás emlegetni. Azóta vált igazán ismertté, hogy egyik cége kivásárolta Tiborcz érdekeltségét a közvilágításszerelésben bajnok, az uniós csalás elleni hivatal érdeklődését is felkeltő Elios Zrt.-ből. A G7 által 3 milliárd forintra becsült szívesség után is dőltek az állami megrendelések a WHB-csoporthoz, például a ZÁÉV Zrt.-vel együtt befutott egy 200 milliárd forintos gigantenderen, amit uniós forrásból finanszírozott energetikai korszerűsítésekre írtak ki. De részesei az ennél is nagyobb értékű, nem mellesleg a miniszterelnök által személyesen felügyelt a Puskás Stadion építésének is.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Adózott eredményt tekintve a vizsgált cégek közül a Duna Aszfalt állt az élre, 18,7 milliárd forinttal, míg az osztrák tulajdonú Strabag Általános Építő – a listán egyedüliként – az előző évhez később alacsonyabb profitot könyvelhetett el.

Az osztalékfizetés terén ugyancsak a Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László tulajdonolta Duna Aszfalt a csúcstartó: 12 milliárd forintot osztanak majd szét, a második helyre feljutó Market Zrt.-nél viszont „csak” 5,35 milliárd forintot.

Kormányközeli építőipari vállalkozók a 100 leggazdagabb magyar listáján

2. Mészáros Lőrinc (Mészáros és Mészáros Kft.) – 280 milliárd

17. Szíjj László (Duna Aszfalt) – 55 milliárd

22. Garancsi István (Market Építő Zrt.) – 38 milliárd

35. Paár Attila (West Hungária Bau Kft.) – 31,5 milliárd

49. Scheer Sándor (Market Építő Zrt.) – 21,2 milliárd

Forrás: Napi.hu

Kiemelt képünkön: Nagykereki határában munkagépekkel készítik a töltés alapozását, a Berettyóújfalu és Nagykereki között megépülő M4-es autópálya nyomvonalán. A 29.5 kilométeres szakasz kivitelezését a HÓDÚT Kft, a DUNA Aszfalt Kft. és az A-HÍD Zrt. alkotta konzorcium végzi.
Fotó: Oláh Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik