Sport

Fucsovics óriásit küzdött, de elmaradt a bravúr

Fucsovics Márton kikapott a 16. helyen kiemelt brit Kyle Edmundtól csütörtökön a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában.

A világranglistán 45. játékos a kanadai Vasek Pospisilt búcsúztatta kedden, ezzel 2003 óta első magyar férfiként jutott a második fordulóba a párizsi Grand Slam versenyen. Előzőleg éppen edzője, Sávolt Attila lépett pályára a 64 között, aki akkor a harmadik körig jutott.

Az élete első Garros-főtábláján szereplő Fucsovics Márton eddig egyszer játszott a dél-afrikai születésű, 23 éves Kyle Edmunddal, akitől tavaly Winston-Salemben, kemény pályán 6:2, 6:1-re kikapott a nyolcaddöntőben. Második csatájukat a januári Australian Openen elődöntős ellenfél kezdte jobban, aki alig rontott, két brékkel 4:0-ra elhúzott, majd 29 perc alatt besöpörte a nyitószettet.

A szombaton Genfben tornagyőztes magyar azonban nem késlekedett a válasszal, szórta a nyerő ütéseket, bátran ment fel a hálóhoz, és nemsokára már ő vezetett 5:0-ra. Edmund még szépített, de újabb 29 perc elteltével már 1-1 volt a játszmák állása.

A harmadik felvonás újabb fordulatot hozott, az ismét stabilan ütő brit 3:0-ra meglépett, majd megőrizte előnyét, és 5:2-nél ismét elvette Fucsovics adogatását, ezzel övé lett a játszma.

A negyedik szettben 2:2-nél a magyar teniszező három bréklabdát is elszalasztott, majd 3:4-nél brékhátrányba került, végül a világranglistán 17. Edmund kiszerválta a mérkőzést.

A találkozó 2 óra 16 percig tartott.

A 26 éves Fucsovics számára ezzel véget ért a Roland Garros, mivel párosban szerdán kiesett az első fordulóban.

Eredmény – férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Kyle Edmund (brit, 16.)-Fucsovics Márton 6:0, 1:6, 6:2, 6:3

Nyitókép: Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik