Belföld

A nagy áramfogyasztók negyede már a szabadpiacon vásárol

A magyar villamosenergia-piacon mintegy 700 nagyfogyasztó - mintegy 25 százaléka az összesnek -vásárolja a szabadpiacon az áramot - mondta Pál László, a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. vezérigazgatója.

Hozzátette: az MVM az idén 5,6 milliárd forint adózás utáni nyereséget vár a múlt évi 1,2 milliárd forintos, illetve a 2002-ben még 31 milliárd forintos veszteség után.

Emlékeztetett arra, hogy a villamosenergia-piac liberalizációjának újabb fejezete nyílt meg 2004. július 1-jén, amikor valamennyi nem lakossági fogyasztó számára lehetővé vált, hogy megválassza szolgáltatóját. A piac 2007. július 1-jén nyílik meg a lakossági fogyasztók számára is.

A vezérigazgató szerint a villamosenergiai piacnyitás eddigi tapasztalatai Európában és Magyarországon is inkább kedvezőtlenek, nem teljesültek a pozitív várakozások. Így például a magyar villamosenergia termelés költségei nem csökkentek, hanem emelkedtek, a rövid távú érdekek kezdték mozgatni a piacot, a beruházások nem nőttek, ehelyett a tíz évvel korábbi töredékére estek vissza.

Az Európai Unió korábban arra számított, hogy a liberalizált uniós piacon megjelenik az USA-tőke, ám még a néhány évvel korábban megjelent amerikai befektetők is a kivonták tőkéjüket az energiapiacról. A piacnyitástól a verseny erősödését, a résztvevők számának növekedését remélték, ezzel szemben jelenleg az unió villamos energia piacának 70 százaléka hét cég kezében van. Vagyis a néhány évvel ezelőtti 25 nemzeti monopoltársaság helyett ma elsősorban hét társaság határozza meg az EU villamosenergia piacát. Pál László utalt arra, hogy az MVM idei eredménye annak ellenére javult, hogy a 384 milliárd forint várható éves árbevétel 12 milliárddal lesz kevesebb a 2003. évinél.

Az árbevétel mérséklődését a közüzemi fogyasztók egy részének a versenypiacra lépése okozta. Pál László véleménye szerint az MVM-nek meg kell maradnia a jövőben is erős nemzeti cégnek, hogy egyrészt meg tudja vívni a csatát az uniós óriás társaságokkal, másrészt garantálva legyen a magyar áramfogyasztók ellátásának biztonsága.

Tombor Antal, a Mavir Rt. elnök-vezérigazgatója közölte: a legfőbb probléma, hogy még mindig különböző érdekek alapján üzemeltetik az átviteli hálózatot, amelynek tulajdonosa, az MVM Rt. üzemeltetője az OVIT Rt., míg felelős irányítója a Mavir Rt. Így a felelősség, az eszközök különváltak, ami növeli a költségeket, végső soron pedig az ellátás biztonságát is befolyásolja. Szerinte szakmai és politikai konszenzus kell arról, hogy a Mavirnak kell tulajdonolnia az általa irányított villamos hálózatot. Ez úgy valósulhat meg, hogy a Mavirt integrálják az MVM-be, vagy pedig a villamos ipari kereskedőtől kiemelik a hálózatot és a Mavirhoz rendelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik