Belföld

Kevesebb gyermek született az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2018 első negyedévében a születések száma 1,9, a halálozásoké 6,0%-kal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 11%-kal, 1933 fővel csökkent 2017. január–márciushoz képest. 2018 márciusában az élveszületések száma 5,3%-kal kevesebb, a halálozásoké pedig 12%-kal több volt az egy évvel korábbinál. Az 5935 fős természetes fogyás 1836-tal magasabb volt az előző év márciusához képest.

2018 első negyedévében 36 623-an haltak meg, 6 százalékkal, számszerűen 2346-tal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. 2018. januárban 22 százalkkal, februárban százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban, márciusban viszont 12 százalékkal emelkedett a halálozások száma.

A házasságkötések száma 0,5 százalékkal, 32-vel kevesebb volt az előző év azonos időszakában regisztráltnál. Januárban és februárban átlagosan 0,6%-kal emelkedett, márciusban viszont 1,9 százalékkal csökkent a frigyek száma.

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 15,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2017. január–márciusinál, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 6,2 ezrelékre mérséklődött. 2018 első három hónapjában ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami közel azonos volt az egy évvel korábbi értékkel. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke nem változott az egy évvel korábbihoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik