A csoportos létszámleépítésben a szellemi foglakozásúak 37 százaléka – 84 alkalmazott – és a fizikaiak egynegyede, összesen 186 munkás érintett.
“A leépítéssel kapcsolatos mintegy 300 millió forintos nem tervezett költség jelentősen befolyásolja a vállalat 2004. évi eredményét” – áll a sajtóközleményben.
Korábbi közlés szerint a belföldi piacvesztés okozta jövedelem-kiesés kompenzálása és a korábban meghirdetett ésszerű takarékossági program folytatása jegyében kerül sor a csoportos leépítésre, amely viszont “nem jár együtt a termelőkapacitás csökkentésével”.
A Zalakerámia Rt. az idén a tervek szerint 6,4 millió négyzetméternyi burkolólapot gyárt. A cég 4,18 milliárd forint árbevétel mellett 985 millió forint adózás utáni eredményt ért el 2004 első hat hónapjában.
A zalaegerszegi székhelyű társaságnál szeptember végén lezárult tulajdonosváltás során az előző főrészvényes Általános Értékforgalmi Bank eladta 50,11 százalékos részesedését a Lasselsberger Ceramics Kft.-nek és így az osztrák vállalatcsoport befolyása 89,7 százalékra nőtt a Zalakerámiában.