Szórakozás

Oszter Sándor átaludta saját védőbeszédét

Eljött a hónapok óta várt tárgyalási nap: elhangzott Oszter Sándor védőbeszéde, ám a 69 éves színész a nagy részét nem is hallotta, ugyanis többször elaludt, míg az ügyvédje beszélt. A beszéd végén a bíró ébresztette fel, ám csak többszöri szólítás után tért magához, s nem kívánt semmit hozzáfűzni az elhangzottakhoz – írja a Blikk.

Oszter Sándor egyébként nem először aludt el bírósági tárgyalás közben: az elmúlt hónapokban többször álomba szenderült az igazságszolgáltatási procedúra alatt. Arra is többször volt példa, hogy a bírótól figyelmeztetést is kapott az elalvás, vagy éppen késés miatt – most ez nem történt meg.

Oszter védőbeszéde egyébként abban a több mint egy éve zajló ügyben hangzott el, amiben társaival együtt befolyással üzérkedéssel vádolják. A színész ügyvédje kérte, hogy bizonyítottság hiányában mentsék fel az ügyfelét. Arra is hivatkozott, hogy Oszter Sándor telefonos lehallgatásának anyaga használhatatlan, mert a férfi többször annyira ittas volt.

A titkos adatszerzés során rögzített telefonbeszélgetések alkalmával elhangzottak sem lehetnek döntő erejűek, ugyanis azokon vagy nem jól kivehető, hogy mi hangzik el, vagy – mint azt már korábban is elmondtuk – ügyfelem akkoriban néha annyira ittas volt, hogy érdemi kommunikációra sem volt képes

– mondta a bíróságon dr. Balogh Gábor, Oszter védője.

(Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik