Kultúra

Versek fesztiválja Pécsett

Október 12. és 17. között rendezik meg a 12. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivált, amely Pécsről, Európa Kulturális Fővárosából jelentkezik.

A klasszikus versmondás mellett a vers- és világzene, valamint a versszínház (performanszok, egyéni és társas előadóestek, versek ihlette mozgásszínház, utcaszínházi produkciók, emlékestek, műhelyprodukciók stb.) versenykategóriája is nyitott a versenyzők előtt, ahogy a versfilmek versenye is. A nevezési időszak szeptember 20-ig tart.

Újdonságnak számít, hogy a neves szakemberekből álló zsűri nemcsak értékel, hiszen a konzultáción túl arra is lehetőség lesz, hogy a versenyprogram művészei – a kapott instrukciók alapján – újrapróbálhassák a színpadra állított mű egy-egy jelenetét – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke.

A győztesek között sokszáz könyv és ajándék mellett milliós PR-megjelenések, fellépési lehetőség, továbbképzések, utazás és wellnesshétvégék találnak gazdára. A versenyzők térítésmentesen látogathatják a fesztiválprogramokat is, amelyen sztárokkal és közismert művészekkel találkozhat majd a közönség.

Közép-Európa egyik legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjére bármely hivatásos és nem hivatásos versmondó, előadóművész, színművész, színjátékos, társulat, filmes alkotó, zenekar és előadó is nevezhet.

Részletek és jelentkezés: a versfesztival.hu oldalon, bővebb információ a magyarversmondok@gmail.com címen kérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik