Nagyvilág

Festményrongálás után alkoholtilalmat hirdet a Tretyakov képtár

Egy deci vodka után fémoszloppal rendezte történelmi kételyeit egy látogató.

Betiltanák az alkoholárusítást a moszkvai Tretyakov képtár vendéglátóhelyein azután, hogy egy vodkától begőzölt férfi pénteken megrongálta az egyik leghíresebb orosz festményt, Ilja Jefimovics Repin Rettegett Iván és fia című alkotását. Erről a Guardian tudósít.

A 37 éves rongáló az orosz belügyminisztérium által kiadott videón maga beszélt arról, hogy a képtár kávézójában megivott egy deci vodkát, ami a fejébe szállt, ezután egy kordont tartó fémoszloppal többször átszúrta a képet, ami a múzeum szerint a Mona Lisához fogható mestermű.

A Tretyakov képtár igazgatója, Zelfira Tregulova azt mondta, a kávézóban kisüveges borokat és röviditalokat lehet kapni, de megkérik az üzemeltetőt, hogy szüntesse be ezek árusítását. Nehezebb dolguk lesz az étterem üzemeltetőjével, amelynek a képtár mellett az utcáról is van bejárata.

Az igazgató szerint az incidens a társadalomban uralkodó agresszióról árulkodik, úgy véli, az emberek egyre kevésbé tudnak különbséget tenni a művészeti alkotások és a történelmi tények dokumentálása közt. Ezzel arra utalt, hogy az elkövető olyasmit üvöltött, hogy „Rettegett Iván nem ölte meg a fiát”, amivel több orosz történész és nacionalista is egyetért.

A megrongált festmény értékét soha nem becsülték fel, mert sehová nem adta kölcsön a múzeum, de Repin egy másik munkája 2011-ben több mint hétmillió dollárért cserélt gazdát. A Rettegett Iván és fia helyreállítása után golyóálló vitrinbe kerül.

Arra a kérdésre, hogy van-e felelőssége a történtekben, Tregulova azt mondta, minden másodpercek alatt történt, nehéz lett volna megakadályozni a támadót. Hozzátette, az intézmény biztonsági intézkedéseit felülvizsgálják. (Fotó: Europress – AFP PHOTO / Yuri KADOBNOV)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik