Belföld

Ismét előzetesben az Összefogás Párt korábbi képviselőjelöltje

Ismét elrendelte a Nyíregyházi Törvényszék annak az emberölés kísérletével vádolt férfinak az előzetes letartóztatását, aki az Összefogás Párt képviselőjelöltjeként indult az országgyűlési választásokon, így mentelmi joga miatt ideiglenesen szabadlábra került.

A vádirat szerint a vádlott 2015. február 25-én konyhakéssel, majd baltával életveszélyesen megsebesítette élettársát. A dulakodás közben a vádlott a késsel élettársa nyakát próbálta megszúrni, majd a balta tompa végével a vérző sértett fejére ütött, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Toma Attila, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, az előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt K. Gy. előzetes letartóztatását március 20-án megszüntették, mivel a vádlott képviselőjelöltként indult az országgyűlési választáson és az eljárást a mentelmi joga miatt nem folytathatták.

Emberölési kísérlettel vádolták, de mentelmi joga miatt szabadon engedték a képviselőjelöltet
Az Összefogás Párt jelöltjét azzal vádolták, hogy baltával életveszélyesen megsebesítette élettársát.

A választások után a büntetőeljárás újraindult és hétfőn döntés született a korábban alkalmazott kényszerintézkedésről. A bíróság egyaránt megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyét. Ezért, az elsőfokú eljárás befejezéséig ismét elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását, aki a tárgyalóteremből már nem is távozhatott szabadon.

Az MTI kérdésére a sajtószóvivő korábban azt közölte, hogy a vádlott az Összefogás Párt országos listáján szerepelt képviselőjelöltként.

A végzés a vádlott és védője fellebbezése miatt nem jogerős.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik