Kultúra

Eddig ismeretlen Brueghel-festmény került elő

Idősebb Pieter Brueghel (1525-1569) flamand festő művére a madridi Prado Múzeum szakértői bukkantak rá.

A Szent Márton-napi bor című, jelenleg egy gyűjtő család tulajdonában lévő kép feltehetően 1565 és 1568 között készült – közölte Ángeles Gonzáles-Sinde spanyol kulturális miniszter, leszögezve: a spanyol állam mindent megtesz a festmény megvásárlásáért.

Az El País című lap értesülése szerint a Prado kész 7 millió eurót fizetni a festményért, bár ha azt árverésre bocsátanák, a licitálók akár 25 millió euróra (6,9 milliárd forintra) is felverhetnék az árát.
A miniszter nem kívánta felfedni, hogy mennyit ajánlottak fel, de magabiztosnak mutatkozott azt illetően, hogy a kép a múzeum tulajdonába kerül. Tájékoztatása szerint a család jelezte, hogy szívesebben adná el a képet egy országos múzeumnak, semmint magántulajdonosnak.

Az illetékes hatóságok megtiltották, hogy a festményt kivigyék az országból.

A kép a XVII. században érkezett Spanyolországba Olaszországból, azóta van a gyűjtő család birtokában. Miguel Zugaza, a Prado igazgatója elmondta, a gyűjtők maguk sem tudták, hogy Brueghel-képről van szó, csupán azzal voltak tisztában, hogy a flamand festőiskola terméke. Szerették volna tavaly eladni, a madridi Sotheby’s aukciósház pedig felkérte a múzeumot, hogy vizsgálja meg a festményt. Ekkor derült fény az eredeti alkotóra, a tényt pedig azóta külföldi szakemberek is megerősítették.

A festmény mintegy száz emberből álló tömeget ábrázol, akik azért tülekednek, hogy kaphassanak az év első borterméséből Szent Márton ünnepén. Az alakok között parasztasszonyok, gyermekek, vakok, kéregetők és tolvajok is láthatók.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik