Forma-1

A Ferraritól erősíti meg csapatát a Sauber

A Ferrari vezető mérnöke, Simone Resta 17 esztendő után elhagyja az olasz istállót, hogy a Sauber csapatának technikai igazgatója legyen. Az olasz szakember Forma-1-es karrierje még 1998-ban indult a Minardival, de 2001-ben átcsábította a Ferrari, ahol azóta is tevékenykedett.

A közelmúltban több komoly változás is történt a Saubernél: a napokban menesztették Jörg Zander technikai igazgatót és Fred Vasseur csapatfőnök már ekkor belengette, hogy komoly név érkezik majd a helyére. A mai bejelntésből kiderült, hogy Restára esett a választása.

Simone Resta a legalkalmasabb a technikai igazgató szerepére. Érkezése egy óriási előrelépés az Alfa Romeo Sauber csapatának. Minden képessége megvan, hogy nagyszerű technikai igazgató legyen és hosszú távon nagy erősítés lesz a csapatunknak.

– mondta Vasseur.

Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy történetesen a Sauber pont a Ferrari partnere, így bizonyára a háttérben leboltolták egymás közt a felek az üzletet. Már csak azért is, mert Resta helyettese is megvan már: az FIA biztonsági igazgatója, Laurent Mekies.

A bejelentés érdekessége azonban, hogy nem árulták el pontosan milyen beosztásban dolgozik majd Mekies, csak az biztos, hogy Mattia Binotto technikai igazgató kezei között pallérozódik majd.

Kiemelt fotó: formula1.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik