Nagyvilág

Másodszor vezetett autót életében, amikor belehajtott egy tóba, és megfulladt, az őt menteni akaró férjével együtt

A 31 éves anyuka fékezés nélkül, teljes gázzal hajtott bele egy új-zélandi tóba, rögtön az induláskor.

Baleset okozta annak a 31 éves nőnek a halálát, aki még tavaly szeptemberben hajtott bele autójával egy tóba az új-zélandi Christchurch városában – jelentette a helyi sajtó. A nőt az autóban ülő férje többször is megpróbálta kimenteni a süllyedő járműből, de nem járt sikerrel, és az egyik próbálkozás közben ő is a vízbe fulladt.

A 2017. szeptember 12-én történt esettel kapcsolatban indított nyomozás eredményei szerint Sheetal Ram éppen vezetni tanult, amikor a baleset történt. A héten közzétett jelentés szerint a 31 éves anyuka életében most másodszor ült volán mögé. Az első alkalom is balesettel ért véget.

Sheetal Ram augusztusban szerezte meg tanulóvezetői engedélyét. Férje két nappal a baleset előtt vett neki egy autót, és azon akarta megtanítani vezetni. A nő hat évvel korábban, még Fidzsin is megpróbált megtanulni vezetni, de akkor egy hirtelen gyorsítás után nekiütközött egy kerozintartály lábának, és azóta nem ült volán mögött.

Teli gázzal hajtott át a falon autóvezetői vizsgáján egy kínai nő - fotók
Hiába ment át az írásbeli teszten, az autóba ülve már nem igazán tudta, melyik a fékpedál.

A nő férje, Avneel Ram egy tó mellett kezdte el tanítani feleségét a vezetésre. Szemtanúk elmondása szerint a nő egy parkolóban elindította az autót, majd nagy sebességgel elindult előre. Átugratott egy padkán, majd egyre gyorsulva végigszáguldott a tóhoz vezető lejtőn és fékezés nélkül belecsapódott a vízbe.

Az autó végül 16 méterre a partról állt meg, és kezdett el süllyedni. Férjének, aki a jelentés szerint alig tudott úszni, sikerült kimásznia a járműből, és segítségért kezdett el kiáltozni. Bár a tó környékén többen is voltak, csak egy nő ment be a vízbe, de mivel ő sem tudott rendesen úszni, végül visszament a partra.

Bezárták a világ legidiótább helyén lévő autósiskoláját
Valamiért úgy gondolták, nagyszerű ötlet egy háztetőn oktatni autóvezetésre az embereket. A kínai hatóságok másként gondolták.

Miután az autó a víz alá süllyedt, a férj többször is alámerült, de egy alkalommal már nem bukkant fel. A kiérkező tűzoltók 30 perc elteltével halottá nyilvánították a házaspárt. A holttesteket csak másnap hozták fel a tó mélyéről. Az autót majdnem három méteres mélységben találták meg.

A házaspár egy féléves lányt hagyott árván.

A kiemelt képen Avneel és Sheetal Ram. Fotó: via Stuff

Ajánlott videó

Olvasói sztorik