Az izraeli légierő a radikális Hamász palesztin szervezet állásait bombázta a Gázai övezetben szombat este. A palesztin biztonsági szolgálatok szerint a támadott célpontok egyike a Hamász fegyveres szárnyának, az al-Kasszám Brigádoknak a létesítménye volt a déli fekvésű Rafahban. Egy másik célpont a tájékoztatás szerint Hán-Junisztól nyugatra volt. Egyelőre nem állnak rendelkezésre információk halottakról vagy sebesültekről.
Az izraeli hadsereg közölte: a harci repülők “katonai célokat” bombáztak az övezet déli részén, míg a központi térségben történt állítólagos légicsapásokat nem erősítette meg. A közlés szerint a támadások megtorló intézkedések voltak palesztinok tiltott határátlépései miatt az öveztet Izraeltől elválasztó határkerítésen.
Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 117 palesztin vesztette életét, és 13 ezer sebesült meg ezeken a tüntetéseken.
(MTI)