Hozzátette: gondot okoz azonban, hogy a minősítések garanciális és fizetési feltételek nélkül, feketemunkásokkal dolgozó cégek ennek kétszeresét építik fel évente. Kifogásolta, hogy e vállalkozások az építtetőkön keresztül igénybe veszik az állami támogatásokat, pedig többségükben adót sem fizetnek.
Kárpáti József elmondta: ezért a kormányhoz fordultak segítségért és egyebek mellett azt kérik, hogy csak minősített technológiával, garanciával, illetve biztosítással rendelkező, legálisan működő cégek kivitelezhessenek készházat. Javasolják azt is, hogy már az építési engedélyek beadásakor csatolni kelljen a tervező és a műszaki vezető felelősségvállalási nyilatkozatát.
Kárpáti József emellett kívánatosnak tartaná, hogy a készház használatba vételi engedélyének kiadása előtt az építési hatóság ellenőrizze: a kivitelező büntetőjogi felelősséget vállalt-e a törvényeknek, rendeleteknek megfelelő minőségi kivitelezésért. Azt is javasolják, hogy az építő a jótállása mellé kössön biztosítást, vagy tegyen le kauciót, hogy amennyiben az ő hibájából életveszélyessé válik az épület, annak javítását legyen miből fedezni.
Kárpáti József elmondta: az idén használatba vett lakások 5,6 százaléka könnyűszerkezetes épületben található, ami 1-1,5 százalékpontos növekedés a múlt évhez viszonyítva. Az idén házanként 20 millió forintos átlagos árat számítva mintegy 20-22 milliárd forint értékben építettek készházat Magyarországon.
Az elnökhelyettes kifejtette: a beadott építési engedélyek alapján várhatóan 2005-ben mintegy 1500 könnyűszerkezetes ház épül Magyarországon, ami az összes átadott lakás 7,4 százaléka lesz.
