Belföld

Ceglédberceli baleset: hét férfi és két nő halt meg

Kilenc ember halt meg a Ceglédbercel közelében kedden délután történt közúti balesetben, valamennyien egy román rendszámú kisbuszban utaztak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője este az MTI-vel.

András Tamás elmondta, hogy a kisbusz egy homokszállító teherautóval ütközött a 4-es főúton, a teherautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.

A szóvivő közlése szerint a balesetben hét férfi és két nő vesztette életét, az áldozatok személyazonosítása – román társhatóságok bevonásával – folyamatban van.A román Digi 24 hírtelevízió korábban azt jelentette, hogy a balesetben hét román állampolgár vesztette életét.

A román külügyminisztérium honlapján közleményben tájékoztatott arról, hogy a budapesti nagykövetség konzuli egysége a helyszínre utazott, hogy segítséget nyújtson a bajba jutottaknak.

A külügyminisztérium a román konzulok magyar rendőrségtől szerzett információira hivatkozva azt közölte, hogy a balesetet a romániai kisbusz okozta, amely nagy sebességgel előzött, és frontálisan ütközött egy teherautóval.

Kilencen haltak meg 4-es főúton: fotók a tragédia helyszínéről
Egy teherautó és egy kisbusz ütközött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik