Foci

Drámai meccsen jutott be a BL-be az Inter

A Lazio úgy kezdhetett neki az Inter elleni meccsének, hogy tudta, ha legalább egy pontot szerez, akkor a következő idényben a Bajnokok Ligájában játszhat. Jól is indult a találkozó a rómaiak számára, Alessandro Murgia lövése Ivan Perisic arcát találta el, de úgy változtatott irányt, hogy végül a kapuban kötött ki.

Az Inter egy hasonlóan mázlis góllal egyenlített, egy szöglet utáni kavarodás végén Danilo D’Ambrosio találta meg először a labdát, és bravúros mozdulattal behúzta.

A szünetre mégis a Lazio-játékosok vonulhattak vidámabban, mert egy tökéletes kontra végén Felipe Anderson gurított lazán a jobb alsóba.

A fordulat az utolsó negyedórában érkezett, minden azzal indult, hogy a jövőre az Interben játszó Stefan de Vrij meggondolatlanul csúszott oda Mauro Icardinak, aki értékesítette a megítélt büntetőt, ezzel a meccset is kiegyenlítette, és a gólokat tekintve beérte a laziós Ciro Immobilét.

Végül mindketten 29 góllal zártak, így megosztozhatnak a gólkirályi címen.

A gól után nem sokkal megkapta második sárga lapját Senad Lulic, a Lazio csapatkapitánya, az Inter pedig felpörgött, és egy szöglet után Matias Vecino befejelte azt a gólt, amivel a milánóiak hat év után visszatérhetnek a BL-be, mivel az egymás elleni eredményeket tekintve jobbnak bizonyultak a Laziónál (a Giuseppe Meazza-stadionban 0-0-t játszottak a felek).

A Laziónak, amelyik a legtöbb gólt szerezte a bajnokságban, nyolcvankilencet, marad az Európa Liga főtáblája, ahogyan a hatodik helyet végül megkaparintó Milan is itt csatlakozik be, a hetedik Atalantának viszont selejtezőt kell játszania.

Serie A, 38. forduló:

Lazio – Internazionale 2-3 (2-1)
gól: Perisic (9., öngól), Felipe Anderson (41.), illetve D’Ambrosio (29.), Icardi (78., 11-esből), Vecino (81.)
piros lap: Lulic (79., Lazio)

Sassuolo – AS Roma 0-1 (0-1)
gól: Pegolo (45., öngól)

 

A forduló többi eredménye:
AC Milan – Fiorentina 5-1 (2-1)
Cagliari – Atalanta 1-0 (0-0)
Chievo – Benevento 1-0 (0-0)
Napoli – Crotone 2-1 (2-0)
SPAL – Sampdoria 3-1 (1-0)
Udinese – Bologna 1-0(1-0)
Genoa – Torino 1-2 (0-1)
Juventus – Verona 2-1 (0-0)

 A végeredmény:
1. Juventus 38  86-24  95 pont – bajnok – Bajnokok Ligája csoportkör
2. Napoli 38  77-29  91 – BL-csoportkör
3. AS Roma 38  61-28  77 – BL-csoportkör
4. Internazionale 38  66-30  72 – BL-csoportkör
5. Lazio 38  89-49  72 – EL-csoportkör
6. AC Milan 38  56-42  64 – EL-csoportkör
7. Atalanta 38  57-39  60 – EL-selejtező
8. Fiorentina 38  54-46  57
9. Torino 38  54-46  54
10. Sampdoria 38  56-60  54
11. Sassuolo 38  29-59  43
12. Genoa 38  33-43  41
13. Chievo 38  36-59  40
14. Udinese 38  48-63  40
15. Bologna 38  40-52  39
16. Cagliari 38  33-61  39
17. SPAL 38  39-59  38
18. Crotone 38  40-66  35 – kiesett
19. Verona 38  30-78  25 – kiesett
20. Benevento 38  33-84  21 – kiesett

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik