Nagyvilág

Maduro marad Venezuela elnöke

Újabb hat évre Nicolas Maduro marad Venezuela elnöke, miután a vasárnapi választásokon 5,8 millió szavazatot szerzett, szemben legfőbb kihívójával, Henri Falconnal (1,8 millió szavazat).

A hivatalos adatok szerint a választásra jogosultak 46,1 százaléka járult az urnákhoz, ami messze elmarad a 2013-as 80 százalékos részvételtől. Ugyanakkor az ellenzék szerint valójában még ennél is kevesebben szavaztak, kevesebb mint 30 százalék. Sőt, a latin-amerikai országok Lima nevű csoportja szerint a részvétel mértéke még a 17 százalékot sem érte el, így máris közölték, hogy nem ismerik el a választás eredményét.

Pont ilyen az, amikor összeomlik az egészségügyi rendszer
Eszköz és ember sincs a gyógyításhoz Venezuelában, van olyan kórház, ahol szó szerint nincs semmi.

Henri Falcon elutasította az elnökválasztás eredményét, mondván hogy az nem törvényes. Egyben új választásokat követelt még az év vége előtt.

Nem ismerjük el a választási folyamatot, szerintünk nem volt választás. Új választást kell tartani Venezuelában,

tette hozzá. A politikus azzal vádolta meg a kormányt, hogy nyomást gyakorolt a szavazókra.

Törvénytelennek nevezte a venezuelai elnökválasztást Jorge Faurie argentin külügyminiszter és John J. Sullivan, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese is. A két politikus vasárnap Buenos Airesben folytatott eszmecserét. A találkozójukról kiadott közlemény szerint Caracas nem adott megfelelő garanciákat arra, hogy az elnökválasztást szabadon, tisztességesen és átlátható módon rendezik meg.

(MTI, Reuters)

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Juan BARRETO

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik