Sport

A Vasason nem látszik, hogy bajban van

Tovább folytatja jó szereplését a debreceni férfi vízilabdatornán a bajnok TEVA-Vasas együttese.

Harmadik mérkőzésén is négy góllal kapott ki a Ferencváros a bajnoki felkészülést szolgáló debreceni hatcsapatos nemzetközi férfi vízilabdatornán.

A zöld-fehérek a szombati program nyitómeccsén a szerbek élcsapatával, a belgrádi Partizannal szemben maradtak alul 10-6-ra. A 2011-12-es hazai idényben hetedik Fradit, amely jelentősen átalakult, és megfiatalított kerettel készül az októberben elrajtoló ob I.-es szezonra, a Szolnok a pénteki első játéknapon 10-6-ra, az Eger pedig 8-4-re verte.

A második nap délelőtti programjában a Debrecen ellen vízbe szálló, bajnoki címvédő Vasas gond nélkül elbánt a honi élvonalban legutóbb ötödikként végző házigazdákkal, így megőrizte veretlenségét.

A hazaiak Varga Tamást nélkülözték, aki jobb vállának sérülése miatt  le sem vetkőzött, nézőként drukkolt csapatának. A Vasast is érzékeny veszteség érte, Hárai jobbkezének hüvelykujja reggelre megdagadt, még a Partizan elleni meccsen szenvedett húzódást a játékos, akit így nem is neveztek a meccsre. A Vasas helyenként meglepő összeszokottságot mutatva, szép gólokat lőve, magabiztosan nyert – írja a vlv.hu oldal.

A Szolnok-Eger összecsapáson a nyitónapot szintén veretlenül záró, az ob I.-ben hatodik Tisza-partiak jobbnak bizonyultak az elmúlt bajnoki szezon ezüstérmesénél. A Szolnok a meccs egy-egy szakaszában nyomasztó fölényben volt és könnyed lazasággal értékesítette lehetőségeit. Az egriek (akiknél már szerepelt Salamon Ferenc) igyekeztek visszajönni a meccsbe, de ez csak többé-kevésbé sikerült.

Eredmények – Vízilabdatorna, Debrecen, 3. kör
Partizan Beograd (szerb) – FTC 10-6
TEVA-Vasas – Debreceni VSE 12-8
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – ZF-Eger 10-6

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik