Belföld

Kinek áll útjában Gyurcsány?

Nyilvánvaló, hogy belharcok dúlnak a szocialista pártban. A leginkább Gyurcsány Ferenc van útban, aki többek szerint miniszterelnöki ambíciókat dédelget. Menesztését azért még többen kétlik, mint amennyien valószínűsítik.

A Népszabadság hétfői számában megjelent írás szerint az őszi kabinetátalakítás egyik vesztese a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter lehet, ugyanis a kormányfő azt tervezi, hogy felmenti hivatalából Gyurcsány Ferencet. A lap információi szerint Medgyessy Péter az eddigi politikai államtitkárt, a szocialista párt elnökségi tagját, Mesterházy Attilát szeretné megbízni a feladattal. 





      Többször beszólt
A Népszabadság információi szerint Gyurcsány Ferenc kritikáit egyre rosszabbul tűri a kormányfő. Állítólag már több ízben bírálta a kormányzást, és a napokban a jövő évi költségvetéssel szemben is kifejtette álláspontját, mondván, hogy a pénzügyi fejezethez kapcsolódóan hiányzik a társadalompolitikai elképzelés, és a szigorú büdzsé egyes tételeinek társadalmi kihatásai még elemzésre szorulnak. Kritikáját állítólag nemcsak Medgyessy Péter, hanem Draskovics Tibor pénzügyminiszter is zokon vette.

Igaz vagy nem igaz? 

A FigyelőNet megkeresésére Gyurcsány Ferenc nem kívánta kommentálni a hírt, így nem tudtuk a véleményét afelől sem megkérdezni, hogy vajon milyen lobbicsoportok állhatnak a hírt vagy álhírt megjelentető Népszabadság hátterében, illetve, hogy van-e alapjuk a miniszterelnöki pozícióért állítólagosan folytatott csatározásoknak ő és Medgyessy Péter között. A sportminiszter köreihez tartozó forrásból egyébként úgy értesültünk, hogy egyelőre maga az érintett sem tudja, hogy ki keveri a kártyákat a háttérben…

Lapunk MSZP-közeli informátora „méretes kacsának” titulálta a híresztelést, hozzátéve, hogy komoly belharcok dúlnak a szocialista párton belül és személycseréket is fontolgatnak az EP-fiaskó utáni helyzet orvoslása érdekében, de, ha mindenáron ki akarnak valakit rúgni, akkor az nem Gyurcsány Ferenc, hanem Kovács László lenne.

Medgyessy Péter a cikk kapcsán az Inforádiónak elmondta: tartja magát az eredeti terveihez és a kormány átalakításáról legkorábban augusztus végén vagy szeptember elején nyilatkozik.

Politológusok mondják

Nyílt hadüzenet értéke lenne Gyurcsány Ferenc leváltásának – vélekedett a FigyelőNet kérdésére Török Gábor, aki nagy meglepetéssel és kétkedéssel fogadta a hírt. Jóllehet az egyre nyilvánvalóbb, hogy megtört a közeli politikai barátság Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc között – tette hozzá -, a sportminiszter lemondatása olyannyira konfrontatív lépés lenne, ami nem illik bele a miniszterelnökről eddig kialakult politikusi képbe.

Nem mintha nem lenne benne ráció – fogalmazott a politológus -, hiszen a korábbi szövetségesi viszony megváltozott, és a két politikus egyre inkább egymás riválisává vált. Medgyessy Péternek emiatt érdekében áll, hogy megerősítse saját pozícióit a kormányon belül, de nem valószínű, hogy felvállalna egy ilyen éles támadást Gyurcsány és szövetségesei (például Hiller István) ellenében. A sportminiszter menesztésével ráadásul túllőne a célon – hangsúlyozta Török –, ez esetben ugyanis Gyurcsány Ferencnek tényleg nem maradna más választása, minthogy politikai ambícióit a miniszterelnöki posztért folyó küzdelemben próbálja meg kiélni.

Már eldöntött tény?

Gyurcsány leváltása gyakorlatilag már eldöntött tény – osztotta meg lapunkkal véleményét Simon János politológus -, aki szerint csak a hivatalos bejelentés időzítése kérdéses. A sportminiszter ugyanis mára igen súlyos konfliktusokba keveredett mind a miniszterelnökkel mind pedig a szocialista párt egy részével. Hiller Istvánnal és köreivel együtt a kormányzat és a párt melletti harmadik erőt képviseli – véli Simon -, és személy szerint egyértelműen miniszterelnöki ambíciói vannak.

A szocialista párt most alapos újrarendeződés alatt áll – mondja a politológus -, és egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik tábor erősödik meg. A „Kovács-vaskorszaknak” úgy tűnik, vége, következhet a fiatalítás, de, hogy a Gyurcsány-ellenes vagy Gyurcsánnyal szimpatizáns erők fölénye mellett, azt még nem lehet tudni. Most még mindkét alternatíva benne van a pakliban – tette hozzá Simon János.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik